D. Tóth Kriszta: Nősül az öcsém!

Hány évesek voltatok, amikor Kriszta elköltözött otthonról?
Kriszta: Tizennyolc évesen Pestre költöztem, az egyetem miatt.
András: Én tizenegy voltam.

Otthagytad a kisvárost, a kisöcsédet… – provokálom Krisztát.
Kriszta: Jól érzem, hogy bűntudatot akarsz kelteni bennem? Csak tanulni akartam. Először az ELTE bölcsészkarának angol szakára vettek föl, aztán jött a média szak.

Ez volt az első elszakadás?
Kriszta: Nem, azt tizenhat évesen éltem át, amikor elnyertem egy amerikai diákösztöndíjat.

Mit éreztél, amikor Kriszta elköltözött otthonról?
András: Az elköltözés nagyjából egybeesett szüleink válásával, egyedül kellett kezelnem az ilyenkor felmerülő gondokat. De Kriszta szinte minden hétvégén hazajött, nem éreztem úgy, hogy eltűnt volna az életemből. Úgy hagyott ott, hogy kicsit otthon maradt.
Kriszta: Egy kicsit örültél is, hogy elköltöztem!
András: Egy picit, de inkább sajnáltam. A szobájába sem költöztem be. Mondjuk az enyém volt a nagyobb.
Kriszta: Mindig Bandié volt a nagyobb szoba!

Közös játék?
Kriszta: Általában megörökölte az én kinőtt játékaimat. Rendszerető kislány voltam, a legóimat típusonként bedobozolva őrizgettem. Amikor Bandi rájuk tette a kezét, az összes egy közös ládában landolt. Sose tudta újra felépíteni a rendőrséget.
András: Mert nemcsak házat lehetett építeni belőle, hanem bármi mást. Lehet, hogy a rendőrséget nem építettem föl, de olyan űrhajót, aminek az oldalán ott díszelgett a Police felirat, annál inkább.
Kriszta: Ez a kettőnk közti különbség metaforája. Szóval Kaposvár maradt számomra az igazi otthon, minden ünnep otthon zajlott, és ez a mai napig így van. Huszonkettő voltam, Andris tizenhat, amikor édesanyánk meghalt. Amíg élt, együtt töltöttük a szentestéket. Mindig jó testvérek voltunk, de akkor tapadt össze igazán a sorsunk Bandival, amikor anyut elveszítettük.

Kriszta a családfő?
Kriszta: Jegyzőkönyvben szeretném rögzíteni, hogy a családfő természetesen apu!
András: Duci volt a bezzeg gyerek, a jó tanuló, magától gyakorló.

Hogyan nevezted?
András: Ducinak.
Kriszta: Ezt viszont töröljük a jegyzőkönyvből! Na jó, a nagyszüleinktől kaptam ezt a becenevet. Így vagyok benne Bandi telefonjában is. Nálunk anyu volt, ő is maradt a Kriszta, sokáig nem is hallgattam rá otthon, ha így szólítottak.

Mindig fölnéztél a nővéredre?
András: Imponált az élete, hogy szabad, önálló ember, az angoltudás miatt rengeteg külföldi ismerőssel. Éreztem, hogy valami hasonlót szeretnék. Én gyermekorvosnak készültem, de az a szabadság, ahogy ő élt, valóban példa volt előttem.

Te is annyit kalandozol, mint Kriszta?
András: Ami a külföldet illeti, nem. Húszéves korom körül lett volna lehetőségem, de belépett az életembe a Barátok közt, és azt választottam. Pedig jó lenne eltölteni külföldön egy kis időt, amikor csak magamra számíthatok. Krisztának ilyen volt Brüsszel.
Kriszta: Minden nehézségével együtt szinte olyan volt az első fél év, mint egy intenzív önismereti tanfolyam.

Mire jöttél rá?
Kriszta: Arra, hogyha külső szemlélőként nézed az életed, rengeteg hasznos tanulságot tudsz levonni.

Akkor váltál el.
Kriszta: Például, de erről már nem szeretnék beszélni, régen volt. Ma már nem kell elutaznom Brüsszelig, hogy néha megálljak és körülnézzek. „Vajon szeretném-e így folytatni?” Ilyen volt az a pillanat is, amikor abbahagytam a híradózást. András ilyen szempontból sokkal bátrabb nálam.

Tehetséges tévés az öcséd?
Kriszta: Nagyon! Alig várjuk, hogy egyszer lehetőségünk adódjon együtt dolgozni. András bármilyen szituációban képes természetesen viselkedni. Ő soha nem pózol. Nekem meg kellett tanulnom ezt a fajta természetességet. Ebben is a brüsszeli élmények segítettek. Sokkal jobb híradós műsorvezető lettem, mint előtte.

Aztán abba is hagytad.
Kriszta: Nem azonnal, négy-öt év után.

Hogy látod ma ezt a döntésedet?
Kriszta: Nagyon szerettem híradózni, most pedig nem szeretnék. Élvezem, amit azóta csinálok.

A DTK Show-ról van szó?
Kriszta: Igen. Ez egy beszélgetős, könnyed, de tartalmas műsor. Show-nak hívják, de az csak egy szó.

Jól meglepted azokat, akik addig híradósként ismertek.
Kriszta: A csapatommal rájöttünk, hogy meg kell találnunk a műfajon belül azt, ami nekünk a legjobban áll. Ettől helyre is zökkent az egész. A decemberi Garas Dezső-interjúnál éreztem először igazán, hogy ez az, működik.

Te a nővéred révén lettél televíziós?
Kriszta: Ez nagy félreértés! Akkor került az RTL-hez, amikor átigazoltam az m1-hez. Akkor pont nem volt előny, hogy a testvérem. Másfél évig volt gyakornok, mielőtt fölvették.
András: Nem volt az rossz, ma is azt mondom. Minden egyes pozícióért megküzdöttem.

Kriszta, te a Nők Lapjában – kislányod, Lola aktív közreműködésével – világítótoronyként mutattál irányt a babanevelésben. Néha azzal is, amit elrontottál.
Kriszta: Ne hozz zavarba! Nem lettem példakép, de tényleg megmutattam az orra eséseket is. Talán ezért működött.
András: Ha most írná a sorozatot, biztos elmesélné, hogy Lola nemsokára koszorúslány lesz!?
Kriszta: Merthogy Bandi nősül. Az én kisöcsém!
András: Bizony, megvolt a hivatalos eljegyzés Adrival.

Ő is szakmabeli?
András: Igen, de nem onnan az ismeretség. Szintén kaposvári, hatéves kora óta ismerem. Sokszor láttam a gimi alatt is, aztán másfelé vezetett az utunk. Nyáron változtatta meg az életünket egy nagyon jól sikerült randi, amire csak egy üveg bort vittem magammal.
Kriszta: Nem úgy ment oda! Véletlenül vitt egy üveg bort meg két hordozható poharat, egy gyertyát…
András: Üvegpoharat vittem.

Tehát véletlenül volt nálad a randin egy üveg bor és két csiszoltüveg-kehely. Hogy csomagoltad mindezt?
András: Betekertem papírba, ellentétes irányba tekercselve, nehogy eltörjenek a hátizsákban. A Parlamenttel szemben, a Batthyányi téren támaszkodtunk a köveken, amikor megkérdeztem:
Van-e kedve inni velem egy pohár bort? Majd kinyitottam az üveget, és négy órát beszélgettünk.
Kriszta: Addig kitartott a bor?
András: Lassan ittuk. Azóta együtt vagyunk. Egy hónappal ezelőtt, a szülinapján az egyik kedvenc helyünkön elintéztem, hogy amikor császármorzsát kér, ne azt hozzák ki.… Ebben gyűrű van! – lepődött meg a doboz láttán. Miért kapok a szülinapomra gyűrűt? Megkérdeztem, lesz-e a feleségem. Igent mondott.

Kaposváron lesz az esküvő?
András: Jobban szeretném a Balatont.

Mikor?
András: Jövő nyárra tervezzük.

Aztán jöhetnek a gyerekek?
Kriszta: Az durva lesz – a kisöcsém mint apuka!
András: Az öcséd vagyok, de elmúltam harmincéves. Egy fiút és egy lányt szeretnénk.

Előbb lesz Lolának unokatestvére, mint kistestvére?
Kriszta: …Látod, mennyivel rutinosabb nyilatkozó vagyok Bandinál?

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• D. Tóth Kriszta: Nősül az öcsém!
• A testvérek hatása a személyiségre
• Varró Dani: Misi következtet
• Rendezz te is garázsvásárt!
• 3 laktató fogás zöldségekkel
• Öngyilkosság kamaszkorban?

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!