A romantikus házasságok az égben köttetnek…
A lányok fehér ruhában, emeletes tortával és nagy násznéppel képzelik el az esküvőjüket. Nincs ezzel másként a mindent agyonszervező Joy (Cameron Diaz) sem. Terveit azonban éppen vőlegénye keresztezi, ugyanis szakít vele. A lelki bánat orvoslására Joy és barátnője Las Vegasba utazik búfelejtő bulizásra. Itt találkoznak Jackkel és haverjával, akik szintén megváltást várnak a várostól. Jack (Ashton Kutcher) ugyanis képtelen felnőni, és az esett meg vele, ami még emberrel sohasem. A saját apja rúgta ki munkahelyéről, és szólította fel holmi felnőtté válásra. Joy és Jack a kapatos vegasi éjszakában elköveti azt, amit ilyen körülmények között olyan sokan. Összeházasodnak, és amilyen pechjük van, a reggeli szakítás során Joy pénzével Jack megnyeri a jackpotot.
Boldogító nem
A könnyed házasságkötés után a válás egészen bonyolultra sikerül, hiszen nemcsak a szabadságuk a tét, hanem rengeteg pénz is. Azonban sikerül úgy felbosszantaniuk a bírót, hogy az fél év házasságra ítéli őket. A film ezen pontján a rutinos mozilátogatókban felmerül a gyanú, hogy ezt a filmet mintha már látták volna, csak akkor Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt volt a címe. A mozi rácáfol minden előítéletre, és főleg a fergeteges dialógusoknak köszönhetően kacagtató szórakozást nyújt. Persze itt kell tisztázni, a Míg a jackpot el nem választ nem a filmművészet kiemelkedő alkotása, ugyanakkor azonnal felkerül kedvenc romantikus vígjátékaink örök listájára, és néhány évente meg fogjuk nézni. Főleg komor, esős napokon.
Kínkeserves mézeshetek
Joy és Jack együttélése semmiképpen sem nevezhető boldognak. Természetesen mindent megtesznek, hogy úgy tűnjön, halálosan szerelmesek, és házastársuk boldogságát keresik, de közben nem riadnak vissza a legalantasabb módszerektől sem, hogy maguknak szerezzék meg a nyereményt. A film készítői mindent összeszedtek és bemutatnak a „hogyan idegesítsük házastársunkat?” húszas listájáról.
Kihagyott lehetőség
Ashton Kutchernek, fiatalsága folytán is, igazán jól áll a férfivá válás rögös útját járó pasi szerepe, aki egyszerre csábító és idegesítő. Játszania sem kell, kinézzük belőle. Sajnos, Cameron Diaz nem tudja letagadni a korát – belőle már nehezebb kinézni a fruskát. Kicsit öreg és merev ehhez a szerephez, játéka pedig rácáfol színésznői státuszára. Persze ha idősebb nőről és fiatal fiúról van szó, akkor az igazán cinikus és ütős megoldás az lett volna, ha Joy szerepét Demi Moore játssza. Valószínűleg erre a képzeletbeli szereposztásra ugyanúgy dőlt volna a pénz, mint jackpotnál a játékgépből, és a bimbózó szerelem is hitelesebb lett volna.
Eredeti cím: What Happens in Vegas Rendezte: Tom Vaughan Szereplők:
Forgalmazza: InterCom |
Ajánló:
• Film.lap.hu »
• Mozi.lap.hu »
• Színész.lap.hu »