Rostoványi Zsolt, a Corvinus egyetem rektora elmondta: hosszas előkészítő munka után érkezett el a kiállítás megnyitójának napja, amely a Corvinus és elődintézményeinek történetét mutatja be. Az elődök munkája nélkül a mai eredményeikkel sem büszkélkedhetnének – hangsúlyozta az egyetemvezető.
A Marx-szoborról szólva – felidézve történetét – megjegyezte: most elfoglalta az őt megillető helyet a kiállításon. Rostoványi Zsolt reményét fejezte ki, hogy a vonatkozó pályázat lebonyolítása után jövő évben a Corvinus szimbolikát kifejező alkotásokat is kiállíthatják majd.
Az állandó kiállítás az egyetem Fővám téri főépületének északi fogadóterében található.
A szobor eltávolítását korábbi helyéről Rétvári Bence KDNP-alelnök és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség is szorgalmazta. Álláspontjuk szerint elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon szobra lehet Karl Marxnak, “annak az ideológusnak, aki nyíltan antiszemita és rasszista nézeteket vallott”. A szobrot korábbi helyéről, a főépület aulájából végül szeptember 15-én szállították el.