Amellett, hogy örömmel emlékeszünk az első mosolyra vagy az első szavára, vannak azért olyan élmények is bőven, amik kevésbé szalonképesek. Vagy mondhatnám úgy is, hogy túl realisztikusak, olykor kínosak, máskor egyenesen gusztustalanok vagy épp traumatikusak. De ez így kerek és egész, mert ezek nélkül még a végén rózsaszín ködben élnénk le az életünket, unikornisok között ugrándozva, lepkéket kergetve.
- amikor a lányom megkérdezte 2,5 évesen, hogy mi az ott a cicije helyén, és amikor megtudta, hogy azt mellbimbónak hívják, onnantól kezdve folyton azt kiabálta, hogy “mellbimbó”, lehetőleg a legtömöttebb bevásárlóközpont közepén.
- amikor az orvoshoz száguldva egy hányós-hasmenéses vírus miatt, háromévesen összekakilta az autót, és ahhoz, hogy kiszabadítsam, egy egész zacskónyi popsitörlővel takarítottam ki előtte az utat.
- amikor az első gyermekem születése után először ébredtem rá, hogy eltelt már 7 nap, mióta zuhanyoztam, és fogalmam sem volt, hova lett ennyi idő.
- amikor pelenkázás után pont akkor bukott az újszülöttem, amikor puszira emeltem magamhoz és sikeresen beletalált a számba.
- amikor észrevettem, hogy úgy mentem le a boltba, hogy a hátam egész végig le volt hányva.
Még több példa az Anyám borogass blogon!
