Bert Collins 1916-ban született az ausztráliai Bankstownban, és szinte egész életét a szigetországban töltötte. Aktívan részt vette a második világháborúban: Új-Guineában a japánok ellen harcolt, majd a háború végén elhelyezkedett a Myer áruháznál, és 50 évig – egészen nyugdíjazásáig – ott dolgozott.
Az idős férfi most nem rendkívüli élettörténetével, sokkal inkább nem mindennapi élni akarásának köszönhetően került a hírekbe. Bert arcán ugyanis néhány éve előrehaladott melanomát diagnosztizáltak, ami addigra már áttétet adott az agyába, a májába, a csontjaiba, de még a tüdejébe is – írja a Daily Telegraph című ausztrál lap.
Kezelőorvosa, dr. Alex Menzies Bert előrehaladott betegsége ellenére úgy döntött, idős betege egyike lesz azon pácienseinek, akiket egy speciális kezeléssel, az úgynevezett immunoterápiával gyógyítanak. “Rengeteg 80-90 éves betegünk van, de eddig Bert volt a legidősebb, akit ezzel az eljárással kezeltünk. Aggódtunk is amiatt, hogy miként reagál majd a szervezete.“
Bert, hála nem mindennapi kondíciójának, remekül viselte a kezelést, aminek lényege, hogy a szervezet saját védekezőrendszerét programozzák át a daganat(ok) ellen, olyannyira, hogy mostanra szinte teljesen eltűnt a szervezetéből a rosszindulatú daganat. Az idős férfi nagyon örült a hírnek, de főleg annak, hogy a melanoma eltűnt az arcáról. “Végre újra borotválkozhatok” – lelkendezett.
Bert most az ausztrál Melanoma Intézetnek igyekszik segíteni azzal, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a túlzott napozás veszélyeire. A Daily Telegraphnak hozzátette, hosszú élete során megtanulta, hogy mindig pozitívan álljon a nehézségekhez. “Két lehetőséged van: vagy beletörődsz, hogy neked rossz, és magadba roskadsz, vagy felveszed a kesztyűt. Én az utóbbit javaslom.“
Olvass még többet a melanomáról az NLCafé oldalán:
- Harc a melanoma ellen – itt tart az orvostudomány a betegség gyógyításában
- Melanoma és terhesség – amit minden kismamának tudni kell
- Jelek, amik melanomára utalnak