– Reggelenként a rádióban, este a tévében dolgozol. Mikor jut időd magadra?
– Hétköznap hajnali háromkor kelek, mert négykor már szerkesztem a híreket a rádióban. Amikor tévézem is, délután kettőkor
a szerkesztőségben kell lennem, ahol a felkonferáló szövegeimet írom a riportokhoz. Este pedig élőben megy az adás, úgyhogy kilencnél hamarabb nem érek haza. Csak hétvégén és a lazább, csak rádiós hetemen jut idő magamra.
– Hogyan tervezed, változtatsz a rohanó életviteleden most, hogy anyuka leszel?
– Nyár végén leállok az intenzív munkával, és nem kelek többé hajnalban. Szeptembertől már csak hétvégén dolgozom a rádióban, és a tévézésben is szünetet tartok. Furcsa lesz tizennégy év felpörgetett élet után leállni, de eljött az ideje, hogy ebben az új, csodás szerepben is kipróbáljam magam.
– Amikor eldöntöttétek, hogy babát szeretnétek, nem tartottál attól, hogy éppen a sok munka az, ami akadálya lehet?
– Az orvosom azt mondta, nem esem majd könnyen teherbe, aminek több oka is van, az egyik a rohanó életvitelem. Hát, mondanom sem kell, megijedtünk. De amint elfogadtuk a helyzetet, és nem görcsöltünk, azonnal összejött a baba. Pedig nem lassítottam egy percre sem.
– Rögtön tudtad, hogy várandós vagy?
– Megéreztem, de csak akkor hittem el, amikor a második teszt is pozitív lett. Ezután viszont pánik lett úrrá rajtam, mert most kezdtünk építkezni. Csak később fogtam fel, hogy várandós vagyok, amikor jöttek az első rosszullétek. Érdekes, ahogy nő a pocakom, a sors lassan mindent elrendez.
– És megmutatta már magát a pici?
– A legutóbbi vizsgálaton elvileg kiderülhetett volna, hogy fiú-e, vagy lány, de szégyenlős: mindenét eltakarta. Az orvosom köhögtetett, és csokit etetett velem, csak hogy megmozduljon a baba, de nem fordult úgy, hogy lássuk.
A férjemmel, Albertóval kislánypártiak vagyunk. Persze lehet, hogy jól megtréfál bennünket a sors egy stramm fiúval. Már kétszer is álmodtam a babával, és lánynak láttam.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
