nlc.hu
Sztárok
Madonna otthon egy házisárkány?

Madonna otthon egy házisárkány?

Igencsak szigorú anyának bizonyul Madonna. Az énekesnő ugyanis, bár a zenei ízlésükbe nem szól bele, azt nem engedi a gyerekeinek, hogy tévézzenek és cukorkát egyenek.

A nevelési elveiről is mesélt nemrég Madonna egy német újságnak – adta hírül az AFP. A díva azzal kapcsolatban említette az édességszeretetet, hogy megjelent új albuma, amely a Hard Candy (keménycukor) címet viseli. A sztár azt mondta, hogy gyermekei, Lurdes és Rocco zenei fejlődésébe nem szól bele, azt hallgatnak, amit csak akarnak.

A 49 éves sztár azt is mondta, hogy még mindig lázadónak tartja magát. Ezt a hozzáállását pedig szeretné átadni gyermekeinek is. „Szerintem egyáltalán nem káros a gyerekekre, ha a szüleik folyamatosan megkérdőjelezik azt a társadalmat, amelyben élnek” – fejtegette álláspontját Madonna.

Az énekesnő új albuma pénteken jelent meg Európában, Észak-Amerikában pedig kedden kerül a boltokba. A vadonatúj albumot – amely egyébként Madonna előző albumának, a Confessions on a dance floornak a folytatása – úgy jellemezték, mint 12 gyors dal briliáns gyűjteményét, amelyekben Madonna megmarad a kényelmes klubstílusnál, de ezúttal egy kis hiphopritmussal is fűszerezi a dalokat. Az album készítésében olyan zenészek voltak a segítőtársai, mint Timbaland, Justin Timberlake, Pharrel Williams és Nate „Danja” Hills.

Madonna többszörös Grammy-díjas énekesnő, dalszerző, producer, kulturális ikon, világhírű előadóművész, gyermekkönyvek szerzője, rendező és dokumentumfilmes, 200 millió eladott albummal büszkélkedhet a példa nélküli, több mint 20 éve tartó karrierje során. Az énekesnő március 10-én került be a Rock and Roll Hall of Fame-be. (NLC, FH)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top