Furcsa dolog ez a fóbia, meg babona. Nekem valahogy mind a kettőből kijutott bőven. Egy időben például rozsdás vagy hajlott szögeket kerestem, az állítólag szerencsét hoz. Elhittem, mert Pavarotti nyilatkozta valahol. Segített is egypárszor, de aztán felhagytam vele. Mostanában elég rémes dologra szoktam rá. Mindig csak az utolsó pillanatban készülök el. Ettől persze megőrülnek a kollégáim, de nekem így jó.
Talán azért van ez így, mert ha elkészülnék húsz perccel hamarabb, szanaszét izgulnám magam. Így meg olyan felfokozott idegállapotban kerülök a színpadra, hogy már csak jól mehetnek a dolgok. Ez a „késés” annyira a részemmé vált, hogy még az
Evita előtt sem készültem el időben, pedig az egyébként is elég nagy és stresszes szerep. Azért egyszer volt egy kis kavarodás. Éppen a kedvenc számomra, a
New York, New Yorkra készültem, természetesen késve. Gondoltam, még van időm skálázni, úgyhogy elindultam a pincébe, amikor meghallottam, hogy már megy a zene. Szó szerint berohantam a színpadra, de így is csak a második sorra értem be.
Aztán az is szokásommá vált, hogy minden szerepemhez más parfümöt használok. A közönség úgyse érzi, engem meg valahogy segít a szerepem eljátszásában. A
Chicagóban, ahol egy férfias, kicsit leszbikus hajlamú börtönőrnőt játszom, mindig teszek magamra egy kis női és férfi parfümöt is. Még nem gondolkodtam rajta, de lehet, hogy a partnereimet is segítik a „szagok” a színpadon. Eddig még senki nem panaszkodott.
A fóbiákkal sem állok jobban. Nem bírom a magasat. Illetve nem mindig és nem minden helyzetben. Körfolyosós házba például utálok menni. Rettegek a gangokon, mint ahogy ablakot pucolni is utálok a mélység miatt. Közben meg gyalog másztam fel az Eiffel-toronyra, a repülőn sem félek és a színpadon is bárhova leugrok. Volt egy szerepem, ahol hátrafelé kellett sötétbe ugranom. Elvileg elkaptak a többiek, de néha úgy éreztem, éppen hogy sikerült nekik. De félni sose féltem. Pedig játszottam én Mary Poppinst is.
A magasságtól amúgy annyira félek, hogy amikor egy időben szó volt róla, hogy Karesz (Rékasi Károly, Détár Enikő férje) ipari alpinista lesz, én kézzel-lábbal tiltakoztam, és végül szerencsére jött más munka. Azt hiszem, ott fenn helyette is féltem volna.
