Tudom, sokak szerint nincs igazam, de szerintem a gyereket nem kell folyamatosan oktatni. Nem kell táncot ráerőltetni, ha ő éppen gyurmázna, és gyerekdalokat sem kell lenyomni a torkán, ha inkább megnézne egy Kisvakond epizódot a tévében. A gyerekkel egyszerűen együtt kell élni. Tenni a dolgunkat, közben beszélni hozzá, és hagyni, hogy kérdezzen és bekapcsolódjon. Ha a kádat sikálom, és ő körülöttem téblábol, a kezébe adok egy szivacsot. Ha sminkelem magam, kap egy ecsetet, hogy kifesthesse a babáját. Segít kipakolni a mosogatógépet, elrakni a vasalt ruhát, szortírozni a névjegykártyákat. Miközben szöget verek be a falba, a szerszámos dobozt rámolja, és mindennek tudni akarja a nevét. A világ, a maga egyszerűségében, nagyon izgalmas hely. És ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezt nagyon jól tudja. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem számolunk, dalolunk, meg verselünk együtt. Dehogynem. Kívülről fújjuk a Csiribiri zabszalmát, meg az Altatót, magyarul és angolul is elszámolunk tízig, az éneklés pedig… nos, az éneklés is megy. Neki. Engem sajnos, kegyetlen fahanggal vert meg a sors, ezért Lola már két és fél évesen leköröz.
De igazán nyerő párost a konyhában alkotunk, mi ketten. Már nem is emlékszem, mikor kezdődött Lolám érdeklődése a kulinária iránt. Nem is lényeges. Elég az, hogy mondom, a vérében van a konyhaművészet. Délután alig várja, hogy kimondjam a varázsszót: „főzzünk vacsorát!” És már rohan is a hálószobába az összecsukható fekete pótszékért. Kivonszolja a konyhába, a pult mellé tolja és felkapaszkodik rá. Bármit teszek, „én is!” a reakció. Én meg engedem, hogy maszatoljon, pakoljon, krumplit mosson, borsót válogasson, tojást verjen, panírozzon. Két alapszabály van, amelyekből nem engedek: nem nyúlhat a késekhez, és a közelébe se mehet a tűzhelynek. A kések szerencsére nem érdeklik, utóbbi alkalmatosságot pedig azóta tartja maximáis tiszteletben, amióta hozzányúlt egy forró fazékhoz. Nem kellett sok, nagyjából kettő másodperc. Lehajoltam, hogy fölvegyek egy darab hagymahéjat a földről. Mire fölegyenesedtem, Lola mutatóujján már jókora vörös hólyag virított. Tudta, hogy rosszat csinált, mert nem mert sírni. „Vicces, mama” próbált meggyőzni arról, hogy tényleg mulatságos a helyzet. De közben remegett az alsó ajka, a tányérnyi kék szemek sarkában pedig könnyek gyülekeztek. Fájt neki, és megijedt. Nem szidtam meg, csak a hideg víz alá tartottam a kezét. Azóta mégsem nyúl semmihez, ami a főzőlapon van.
| Olvassátok el Lola korábbi történeteit blogunkban! » |
Szóval asszisztál nekem, mindenhez, ami a konyhában történik. Ma rántott csirkemellet főztünk, krumplipürével és uborkasalátával. Panírozáskor az övé volt a tojásos villa. Megforgattam lisztben a szeleteket, aztán ő a tojásba dobta őket. Abban a pillanatban a csirkehús kalózhajóvá változott, amit sürgősen el kellett süllyeszteni. A földarabolt krumplik meg zsonglőrlabdák voltak. Mindegyikkel bele kellett találni a fazékba. Az uborkával kiválóan fejbe lehetett kólintani a mamát, amikor pedig erre rosszalló pillantás volt a válasz, remek kard vált belőle. És akkor még nem beszéltünk a fokhagymáról. A fokhagyma Lola legnagyobb kedvence. Kicsi, helyes formája van és jó illata. Éppen beleillik a gyerekember két és fél éves, puha tenyerébe. Csak azt nem bírja végignézni az én gyengéd leányom, ami ezzel a jó fokhagymával a mama kezei között történik. Amikor először látta, hogy a kés lapjával szétnyomom, majd szélsebesen darabolni kezdem, a „mama, micsinájsz, jaj, meghal a fokagyma!” kiáltással hozott rám szívbajt. Aztán országos cimborájának keserves siratásába kezdett. Akkor leültettem, és elmagyaráztam neki a főzés, sütés lényegét. Hogy a magas hő hatására mindenből, amit beleteszünk a fazékba, kijön a finom íz és illat, és belemegy az ételbe, amit aztán megeszünk. Nézett rám, kicsit gyanakodott, de aztán úgy döntött: hisz nekem. Azóta mindenben a fokhagymát keresi. Bármit teszek elé, Lola fölemlegeti, milyen csúnyán bántam az ő illatos barátjával, majd ugyanazzal a lendülettel azzal nyugtatja meg magát, hogy attól ilyen jó a vacsora illata. Legyen az uborkasaláta, sajtos szendvics, spagettiszósz vagy tejbedara. A fokhagyma jó helyen van.
Ajánló:
• Gyerek.lap.hu »
• Nevelés.lap.hu »
• Gyermekkultúra.lap.hu »
|
További kiemelt témáink az e heti Nők Lapjában: Rúzsa Magdi Nők Lapja Utazási ajánló Tamással sülve-főve Ilyenek vagyunk Riport A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
