nlc.hu
Aktuális
Keleti Andrea a SZ.É.P.-nek köszönheti egészségét

Keleti Andrea a SZ.É.P.-nek köszönheti egészségét

Sztárok és diákok közreműködésével az elmúlt közel egy évben negyedmillió egészségügyi szűrés valósult meg országszerte a SZ.É.P.- Szűréssel az Életért Program keretében. A program első két szériája lezárult, így a SZ.É.P. Volt partin együtt ünnepelt Keleti Andrea, Czene Attila, a szervezők és az iskolai verseny győztesei.

Az összesen mintegy százezer résztvevőből több ezren annak köszönhetően értesültek a programról, hogy középiskolások, egyetemisták és főiskolások versenyeztek egymással 2007 őszén és 2008 tavaszán, és értesítették ismerőseiket, környezetüket a SZ.É.P. Programról. A diákcsapatok Karsai Zita, Keleti Andrea, Czene Attila és Gönczi Gábor segítségével dolgozták ki versenyterveiket, majd a szűrések helyszínén a sztár-csapatkapitányok közreműködésével csaptak össze.

„Igazán mozgalmas heteket töltöttem a program keretében, hiszen bejártuk az egész országot, és rengeteg emberrel beszélgettem az egészségről. Sajnos a magam egészségére az utóbbi időkben nem figyeltem eléggé, nem jártam rendszeresen szűrésekre, de a SZ.É.P. program során szerencsére bepótoltam az elmaradásom. Jobbkor nem is jöhetett volna ez a lehetőség, hiszen a melanóma szűrésről egy műtéti beutalóval távoztam… Persze nem örültem a diagnózisnak, de próbáltam pozitívan állni a dologhoz, hiszen még időben észrevették a problémát. Néhány hete el is távolították azt az anyajegyet, és a szövettannak jó lett az eredménye. Így boldog vagyok, mert ismét teljesen egészségesnek érezhetem magam, és megfogadtam: ezentúl nem fogom elhanyagolni a szűréseket” – újságolja Keleti Andrea.

„Nagyon örülök, hogy a SZ.É.P. program mindkét szériájában részt vehettem. Mert amellett, hogy egy roppant hasznos és fontos kezdeményezésben vehettem részt, még fantasztikusan is éreztem magam. Pedig többször korán kellett kelnem, amikor a fővárostól több száz kilométerre utaztunk, de megérte! Főleg azért, mert az összes szűrési eredményem negatív lett, ráadásul a második szériában az én csapatom vitte el a pálmát” – mondja lelkesen Czene Attila.

Az egyetemisták, főiskolások összesített versenyét a veszprémi Pannon Egyetem diákjai nyerték. Fődíjként egy 20 fős rafting túrára szóló meghívást kaptak a SZ.É.P. – Szűréssel az Életért Program záróünnepségén.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top