nlc.hu
Sztárok

Cserhátira emlékeznek a sztárok

Idén lenne hatvanéves Cserháti Zsuzsa, ebből az alkalomból június 28-án fantasztikus koncertre készül néhány kedvelt énekesünk.

A 1972-es Táncdalfesztiválon feltűnt énekesnő néhány nap alatt lett az ország kedvence. Művészi pályájának két nagy korszaka volt: az első a 80-as évek végéig tartott, majd a mellőzés évei után 1996-ban üstökösként tért vissza a könnyűzenei életbe.

A másfél órás koncert során Cserháti Zsuzsa saját dalaiból, illetve az általa énekelt nemzetközi slágerekből hallható válogatás. A műsorban felcsendülnek örökzöldek (Édes kisfiam, Kicsi, gyere velem rózsát szedni, Boldogság, gyere haza), világslágerek (New York, New York), valamint a visszatérés meghatározó dalai (Hamu és gyémánt, Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem).

Örömmel mondott igent a felkérésre többek között Szulák Andrea, Keresztes Ildikó, Papadimitriu Athina, St. Martin, Varga Feri, Balássy Betti, Majsai Gábor és Auth Csilla is.

 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top