nlc.hu
Horoszkóp
Gyarapodáshoroszkóp

Gyarapodáshoroszkóp

2008 második félévében minden jegynek lesz alkalma a jövőjét anyagilag megalapozni. Ennek egyik előfeltétele, hogy észrevegye az adódó lehetőséget. A másik, hogy legyen mersze belevágni új dolgokba vagy új módszer kipróbálásába.

Tehetségünk kibontakoztatása minden esetben rajtunk múlik! Mindannyian abból keressük a pénzt, hogy „kivisszük” a tudásunkat, munkabírásunkat és időnket a „piacra”, és „eladjuk”. Aki szégyenlős, nem mer nagy árat kérni. Aki félős, nem kockáztat, hanem biztosra megy. Ebből is adódhatnak a különbségek azonos képességű emberek között.

 

 

 

Kos
Bika
Ikrek
Rák
Oroszlán
Szűz
Mérleg
Skorpió
Nyilas
Bak
Vízöntő
Halak

 

KOS (március 21. – április 20.):

2008 hátralévő részében pénzügyi zavar támadhat a Kos szülött körül. Lehetőleg ne vegyen fel hitelt és ne adjon kölcsön. Ha mégis megteszi, és anyagi nehézsége alakul ki, akkor semmi esetre se akarja ezt a helyzetet dühből és türelmetlenül megoldani. Különösen nyár elején kell fegyelmeznie magát. Ha nem így tesz, akkor egy elhúzódó, csak a jövő évben megoldódó pénzügyi válságba taszítja önmagát.

Az is igaz, hogy bármikor támadhat egy hirtelen ötlete, amely kisegítheti a válságból. Ennek megvalósításához arra lesz szüksége, hogy megtegyen olyan lépéseket, amelyeket eddig elítélt, vagyis el sem tudott képzelni!

Eközben nagy szerencse fogja érni, ha nem utasítja vissza az érkező segítséget. Egy régi ismerőse vagy korábbi főnöke fog egy ígéretes javaslattal előállni. Lehet, hogy ez nem új, de az is lehet, hogy most jött el az ideje… Ne mondjon rögtön nemet, hanem gondolja végig!

Ingatlanügyben, bár nyár közepén kedvező alkalom látszik, jobb, ha vár őszig. Szeptember elejétől beindulnak ezek az ügyek, de az igazi szerencse csak október közepétől áll mellé. Ekkor olyan jól fognak alakulni a dolgai, hogy „álmodni sem lehet szebbet”.

Év végén előléptetés vagy jutalom formájában érkezik anyagi és erkölcsi elismerés. Ez egy jó hangulatú évbúcsúztatót eredményez.

 

BIKA (április 21. – május 20.):

A Bika szülött nem szereti se a váratlan helyzeteket, se a bizonytalanságot. Sajnos, 2008 második felében mindkettővel fog találkozni. Tudomásul kell vennie, hogy váratlan helyzetek bármikor kialakulhatnak, ezek látszólag keresztülhúzhatják a Bika terveit. Különösen nyáron lehet ez dühítő és bosszantó. Pedig az ilyen hozzáállás nem segít, sőt… Jobb lenne rugalmasan és derűsen kezelni a helyzetet. Sokat segíthet, ha észreveszi, hogy mi az, ami tőle függ, és mi az, ami nem!!!

A bizonytalanság érintheti a munkahelyét, illetve a pozícióját és az esetleges ingatlannal kapcsolatos terveit is. Pedig bármelyikről is legyen szó, biztos, hogy jól fog alakulni, sőt győztesen fog kijönni belőle, ha mer hallgatni az intuíciójára, megérzésére. Eközben tudnia kell, hogy a ködös helyzet kitisztulásához időre van szükség, ami talán csak jövő év elején esedékes.

Ingatlanügyekre az augusztus látszik kedvezőnek, de valami apró zavar támadhat, ezért jobb, ha megvárja az októbert. Sőt, számára a legsikeresebb az év utolsó hónapja lesz. Vagyis a Bika híres türelme idén nem csak rózsát terem!

 

IKREK (május 21. – június 21.):

2008 második félévében az Ikrek szülött lehetőleg ne vegyen fel hitelt. Ha mégis rákényszerül, akkor kalkulálja be, hogy idén nem lesz könnyű a törlesztés. Tudomásul kell vennie, hogy mindennek ára van – vagyis semmi sincs ingyen…

A hivatásában több váratlan fordulat látszik. Szerencsére az Ikrek híres a rugalmasságáról és alkalmazkodóképességéről, így ezek a helyzetek nem viselik meg, sőt feldobják. Ráadásul úgy tűnik, hogy végre elismerik a munkáját, a tehetségét. Ez anyagilag is előrelépést jelent. Előléptetésre vagy pozíciójavulásra csak novembertől számíthat. De jobb lenne, ha nem sürgetne semmit, és nem erőltetné ambíciói érvényesülését, ugyanis idén még csak a „főpróba” zajlik. A „premier” jövő évben lesz!

Ingatlanügyben a nyár legvége és az ősz eleje látszik kedvezőnek, de az igazán jó lehetőség csak novemberben várható. A december nem túl biztató, ezért akár jövő év elejére is halaszthatja ezeket az ügyeket. Tudniillik a 2008-as év második fele minden szempontból vizsgáztatja az Ikrek szülöttet: optimizmusból, hajlékonyságból, következetességből, kitartásból és alkalmazkodásból egyaránt „vizsgázik”. A „bizonyítványosztás”, a jutalom csak jövőre várható…

 

RÁK (június 22. – július 22.):

A Rák szülött 2008 második felében lehetőleg ne menjen bele hitelügyletbe: ne kérjen és ne adjon kölcsön! Ha mégis, akkor számítania kell arra, hogy hosszabban elhúzódó, hullámzóan nehéz anyagi helyzetbe kerül. Ezt elkerülendő inkább keressen más megoldást, esetleg halassza jövő évre a kölcsön témát.

Nyár derekán sem ingatlanügyben, sem hivatásban ne számítson sikerre. Szerencsére ez a „rossz” széria nyár végére megszűnik, sőt átvált egy kifejezetten kedvező időszakba. Ekkor nagyon fontos, hogy nyitott szemmel járjon, vegye észre a lehetőségeket, és ragadja is meg őket! Most kiderülhet, hogy tud-e élni az élet által ajándékként felkínált helyzetekkel. Ráadásul valaki protektorként, patrónusként segíthet is olyan kapcsolatokkal, ötletekkel vagy a saját példájával, ami a Rák életét gyökeresen, de pozitívan megváltoztathatja! Mindeközben párkapcsolati és családi feszültségek nehezíthetik az életét és a „Nagy Döntéseit”.

A 2008-as év végére helyreáll a béke, minden rendbe jön. Így a Rák elégedetten és boldogan búcsúztathatja ezt az eseménydús évet.

 

OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.):

2008 nyarán minden szépen és kedvezően alakul mind anyagi helyzetét, mind hivatásbeli előmenetelét, mind ingatlanügyeit illetően. Fennáll azonban a veszélye, hogy elbízza magát, és túl erőszakosan lép fel, vagy hagyja magát felbosszantani, és a dühkitörésével elijeszti a jelentkezőt. Egész évben lóg a levegőben valami, ami zavaros, nehezen tisztázható feszültséget gerjeszt. Ez már magában is elegendő, nem kellene még tovább feszíteni a húrt. Az Oroszlánnak kontrollálnia kell a reakcióit, és vigyáznia kell a nemtetszése a kinyilvánításával. Az csak az egyik oldal, hogy többnyire fogalma sincs arról, milyen félelmetes, amikor dühöng. De itt most többről van szó: komoly hátrányba kerülhet, és anyagi veszteségei is lehetnek, ha nem figyel erre!!! Vagyis öngólt rúghat saját magának…

Szerencsére csak a születésnapjáig tart ez a kiélezett helyzet. Utána (különösen szeptemberben) „kifoghatja az aranyhalat”, amennyiben türelmesen és kreatívan áll a kihívásokhoz. Szó szerint jó helyen és jó időben lesz. Csak annyi lesz a dolga, hogy rábólintson, és a megfelelő helyen aláírja a nevét!

Mindazonáltal ingatlanügyekben jobb, ha nem kapkod, hanem körültekintően dönt. „Kivételesen” kérje ki szakember véleményét. A döntés szempontjából a legkedvezőbb az év legvége.

 

SZŰZ (augusztus 23. – szeptember 22.):

2008 hátralevő részében a Szűz szülött két tényező miatt fog a leginkább kínlódni: az egyik a váratlan helyzetek, amelyekre nem tud felkészülni, a másik a felelősség nyomasztó súlya. Mindkettő megélése az egyénen múlik, vagyis semmi sem váratlanabb és nehezebb, mint eddig volt, csupán az idő előrehaladtával az ember jobban érzi a döntéseinek és az élete irányításának felelősségét. Ezzel nincs semmi baj mindaddig, amíg ez nem bénítja meg és nem teszi tehetetlenné. Nyáron, egészen a születésnapjáig ez a veszély ott lóg a levegőben. Épp ezért ekkor lehetőleg ne pályázzon, ne menjen bele ingatlanügyekbe és ne hozzon (legalábbis egyedül) döntést. Szerencsére ősztől jobb időszak kezdődik. Sőt októberben érdemes lenne körülnéznie: vagy új munkahelyet keresni, vagy a jelenlegi helyen új feladatokat, témákat találni magának. Ami itt sikerül, az valóban testhezálló lesz.

Az év vége párkapcsolati és családi feszültségeket tartogat, amit a Szűz most különösen rosszul élhet meg. Főleg, ha mindent magára vesz, és önmagát hibáztatja mindenért. Rá kell ébrednie, hogy nem lehet mindenért egyedül ő a felelős. Csak akkor tudja az évet békésen búcsúztatni, ha sikerül „feloldoznia” magát, és az óév sikereit számba venni…

 

MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.):

2008 nyarán hivatásbeli elismerés, előléptetés vagy valami komoly minőségi változás vár a Mérlegre. Úgy tűnik, hiába pozitív ez, a Mérleg családi gondok vagy önbizalomhiány miatt nem tud felhőtlenül örülni, sőt az is lehet, hogy nem él a kínálkozó lehetőséggel. Ez pedig súlyos hiba lenne! Nemcsak anyagilag alapozhatja meg a jövőjét, hanem egzisztenciálisan, szakmailag is. Ráadásul egyszerre két támogatója is mellé áll. Ők nemcsak bátorítják és tanácsokkal látják el, hanem kapcsolataik, tapasztalataik révén konkrét segítséget is képesek nyújtani. A Mérlegnek egyetlen dolga van: hálásan megköszönni és elfogadni mindazt, amit az élet tálcán kínál!!!

A szeptember és az október feszültséggel és türelmetlenséggel teli lehet, miközben a tér-idő téma kifejezetten kedvezően alakul. Mindig minden megoldódik a megfelelő, sőt a legjobb helyen és időben. Ez anyagi értelemben hoz sokat a Mérleg számára.

Az év vége egy új felfedezéssel lepheti meg: új képessége kerül felszínre, vagy új érdeklődési terület „jön be a képbe”. Érdemes a végére járni, mert ezáltal akár új perspektívák, új dimenziók nyílhatnak meg!

 

SKORPIÓ (október 23. – november 21.):

Nyár elején ne kérjen és ne adjon kölcsön! És lehetőleg ingatlanügyeit is halassza kicsit későbbre! Ezek a területek nem sok sikerrel kecsegtetnek, míg a hivatásában és a jövővel kapcsolatos terveiben pozitív események várhatók. Különösen akkor, ha sikerül ötvöznie a lendületes tevékenységet a türelemmel. Most valóságnak élheti meg a mondást, miszerint „türelem (nem csak) rózsát terem”…

2008 hátralevő részében párkapcsolati vagy családi zavarok okozhatnak feszültséget a Skorpió életében, ami nincs kedvező hatással se a munkájára, se az esetleges új feladataira. Ennek oldására rendkívül jó lenne nyár vége felé egy utazás. Ez nem fog megoldani minden problémát, de a megrekedt feleket kimozdíthatja a „sáncaikból”, illetve az ügyet átsegítheti a holtponton…

Születésnapja körül fokozottan ingerült és türelmetlen lehet a Skorpió, ami se párkapcsolatára, se munkájára, se ingatlanügyeire nincs jó hatással. Ezért ezt a kb. egy hónapot vészelje át, és csak utána fogjon bele bármibe. Amennyiben ez idő alatt nem követ el hibát, az év utolsó hónapjában minden téren anyagi sikerre számíthat. Így jogos elégedettséggel búcsúztathatja az óévet.

 

NYILAS (november 22. – december 21.):

2008 hátralévő részében a Nyilas szülöttnek szüksége lesz a rugalmasságára és az optimizmusára. Bármikor váratlan fordulatok következhetnek be a hivatásában vagy az otthonában. Ezek a változások se nem jók, se nem rosszak. Pont olyanok, amilyennek megéli őket az ember. Ezért is nélkülözhetetlen most a derűlátás!

Türelme és kitartása ősz elején már meghozza az eredményeket mind anyagi, mind hivatásbeli téren. Ez utóbbinál akár előléptetés vagy komolyabb szakmai elismerés is lehetséges. Ettől függetlenül bármi felkérés adódik, lépjen bátran! Természetesen gondolja át, és egyeztessen a családjával, de semmi esetre se mondjon kapásból nemet! Anyagilag is nagyon jól fog járni. És ehhez nem kell hatalmas erőfeszítéseket tennie, elég, ha meglátja a kedvező alkalmat…

Az év vége nem alkalmas ingatlanügyekre, ezért vagy őszre, vagy a következő évre időzítse ezeket. Ugyanakkor járjon nyitott szemmel, mert épp jó helyen és jó időben lesz ahhoz, hogy észrevegyen valamit, ami megváltoztathatja az életét. Ez kapcsolatos lehet eddig fel nem fedezett tehetséggel, vagy olyan területtel, amelyre eddig még nem gondolt…

 

BAK (december 22. – január 20.):

2008 nyár elején nagyon kedvezően indul minden: hivatás, anyagiak, ingatlanügyek. Mégsem lesz túl elégedett a Bak, mert mostanában hajlamos a történések rosszabbik oldalát meglátni: túl kritikus, túl elégedetlen és túl pesszimista. Nyár derekára igaza is lesz, mert akadályok adódhatnak, amelyek átmenetileg nehézségeket hozhatnak. Ekkor mondhatja a Bak okosan, hogy „én megmondtam!”… De kérdés, hogy valóban örül-e, hogy neki lett igaza?

Szerencsére ősszel rengeteg új feladat, kihívás várja, és új emberek is jönnek a munkahelyére, így nem lesz ideje a történteken túl sokat rágódni. Viszont a sok új paraméter és a változások elfáraszthatják. Pedig érdemes kitartania, mert komoly elismerés lesz a jutalma még ebben az évben. Végre megélheti, hogy az elvégzett munka eredményét neki tulajdonítják, és így élvezheti a „gyümölcsöket”. És nagy örömére még anyagi elismerés is jár mindezzel.

Amennyiben ingatlanügyekkel kapcsolatosan szeretne lépni, akkor válassza az év utolsó hónapját, ugyanis ez rendkívül kedvező lehetőséget és nagyon jó tárgyalási pozíciót fog hozni.

 

VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.):

2008 hátralévő részében a Vízöntő szülött továbbra is bizonytalan lesz. Zavaros, ködös gondolatok és érzelmek keringenek benne. Amennyiben teret enged ennek, úgy megnehezíti saját boldogulását. Jobban teszi, ha inkább figyel a napi feladataira, a jövő gondjaival most nem törődik, és közben hallgat az intuíciójára. Minden megoldódik, ha nem erőlteti, csak hagyja!

Mindeközben csodálatos és hihetetlen fordulatok segítik. Ez a „csoda” csak akkor tud érvényesülni, ha rugalmas és laza hozzáállást tud felvenni.

Nyár elején vigyáznia kell, mert valaki a környezetében türelmetlenül és meglehetősen erőszakosan fog fellépni. Ez az ember kifejezetten rossz hatással lesz a Vízöntőre. Nemcsak vita fenyeget, de még valami meggondolatlan döntésre is „kényszerítheti”. Ezért jobb, ha nem siet el semmit! Például ingatlanügyre a nyár nem alkalmas. Várjon ezzel őszig!

Munkájában október, november táján több változás is lehetséges. Lesznek személycserék, új emberek, új feladatok stb. Akár marad, akár új helyre megy, jobban megbecsülik mind szakmailag, mind anyagilag. Így év végére önbizalomban és optimizmusban megerősödve búcsúztathatja 2008-at.

 

HALAK (február 20. – március 21.):

2008 hátralévő részében a Halak szülött feszült és ingerlékeny lesz. Vigyázzon, mert ez nincs jó hatással se a környezetére, se a munkájára. Pluszenergiáit vezesse le valamilyen formában: sporttal, nagytakarítással, kertészkedéssel stb. Mindeközben rengeteg ötlete támad. Valószínűleg mindet képtelenség megvalósítani, de válasszon ki párat, és tegyen lépéseket!

A nyár anyagi, szakmai sikereket hoz. Rendkívül jó passzban lesz, ami minden ügyére kedvező hatású. Épp ezért érdemes pályázatot, tárgyalást, ingatlanügyet erre az időszakra időzíteni!

Szeptemberben lehetőleg ne kérjen és ne adjon kölcsön. Átmenetileg nehéz helyzetbe kerülhet, ha mégis megteszi…

Év végén szakmai, hivatásbeli, erkölcsi elismerésre számíthat. Az is lehet, hogy előléptetik vagy komolyabb feladattal bízzák meg. Nagy örömére mindez anyagi gyarapodással is együtt jár. Így a 2008-as évet elégedetten és jó hangulatban búcsúztathatja.

 

Pénz.lap.hu »
Munka.lap.hu »
Vállalkozás.lap.hu »

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top