nlc.hu
Utazás
Idén nyáron özönlöttek a turisták Magyarországra

Idén nyáron özönlöttek a turisták Magyarországra

Júliusban 30 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek az előző év azonos időszakához képest – derül ki a KSH adataiból.

Az év első hét hónapjában a vendégéjszakák száma 8 százalékkal, a szállásdíjbevételek pedig mintegy 20 százalékkal emelkedtek – mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója hétfőn. Ugyanezek az adatok 2010-hez képest 53 százalékos, illetve 118 százalékos növekedést mutatnak a turizmusban.

Emberek a bulinegyedben (fotó: Neményi Márton / NLCafé)

Guller szerint hasonló rekorderedményekről számoltak be a budapesti fürdők is, amelyek júliusban 12 százalékkal több vendéget fogadtak. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre pedig július után augusztusban is több mint 1,3 millió utas érkezett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top