nlc.hu
Szabadidő
Variációk hétvégi programokra

Variációk hétvégi programokra

Számos ötletünk van, hova érdemes kiruccannod, ha nem szeretnéd otthon tölteni a hétvégét. Visegrádon palotajátékok, Egerben gasztronómiai élvezetek, Tihanyban koncertek várnak rád.

1. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

A visegrádi királyi palotában megrendezésre kerülő háromnapos rendezvény történelmi időutazásra invitálja a romantikára és a játékos harcra egyaránt éhes közönséget. Az 1985 óta megrendezett programsorozat a középkori királyi város, Visegrád fénykorának hangulatát, Károly Róbert és Nagy Lajos királyok uralkodásának idejét eleveníti fel. A középkori hangulatot idéző eseménynek a visegrádi fellegvár ad helyet. A fesztivál minden napján délelőtt a katolikus templomtól a királyi palotáig tartó királyi menet indul, a XV. századot idéző, korhű kosztümökbe öltözött szereplőket páncélos lovagok és díszes kíséret követi.
A királyi palota előtti Fő utcán középkori vásár és régi mesterségek bemutatója, a palota előtti parkban középkori játszóház és kézműves-foglalkozások várják a gyerekeket, míg a királyi palota főbejáratával szemben a XIV–XV. századi, korhű katonai táborban a lovaglást, az íjászatot és a lándzsavetést próbálhatják ki az érdeklődők.

 

Július 11., péntek
9.30: királyi menet Visegrád város Fő utcáján a katolikus templomtól a királyi palotáig
10.30–12.00: lovagi torna – királyi palota, lovagitorna-pálya
13.00–14.00: íjászverseny
14.00–15.00: középkorilabdajáték-verseny – két csapat faütőkkel próbálja meg a bőrlabdát az ellenfél kapujába juttatni
15.00–16.30: lovagi torna

Július 12., szombat
9.30: királyi menet Visegrád város Fő utcáján a katolikus templomtól a királyi palotáig
10.30–12.00: lovagi torna
12.30–13.30: lovagi hétpróba – híres magyar sportolók és laikus társaik mérik össze tudásukat futásban, íjászatban, falra futásban, birkózásban, lándzsavetésben, számszeríjászatban és csatacsillagdobásban
13.30–15.00: lovagi torna
16.00–16.30: Toldi-verseny – Magyarország legerősebb emberei mérkőznek meg egymással rúdtartásban, malomkőemelésben és -dobásban a megtisztelő Toldi cím elnyeréséért
16.30–18.00: lovagi torna
Este fáklyás felvonulás

Július 13., vasárnap
13.30–15.00 és 16.00–17.30: lovagi torna
17.30: a lovagi torna befejező ünnepsége

Mindhárom napon 12.00–23.00: királyi borudvar várja a látogatókat a palotában, Magyarország és a külföld legkiválóbb borászaival és boraival. 19.00–23.00: királyi lakoma egészíti ki a borudvar kínálatát.

Időpont: 2008. július 11–13.
Helyszín: Visegrád, fellegvár
Belépők: A lovagitorna-pályán kívüli program ingyenes. A lovagi torna előadásaira a helyszínen lehet belépőt vásárolni:
– felnőttjegy: 1900 Ft
– gyerekjegy (6–14 év): 900 Ft
– fedett lelátón felnőttjegy: 2600 Ft, gyerekjegy (6–14 év): 1100 Ft
Bővebb információ »


2. Egri Bikavér Ünnepe Szent Donát napján

Eger főterén, a történelmi Dobó téren idén tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre az „Egri Bikavér Ünnepe Szent Donát napján” programsorozat. A főtéren felállított sátrakban közel harminc egri borász kínálja különböző évjáratú egri bikavérét. Az egri bikavér sokszínűségét bemutató rendezvényen a gasztronómia élvezetének is hódolhatunk. A finomabbnál finomabb nedűkhöz a város neves éttermei készítenek „egries” ételeket. A borgasztronómiai élvezeteket színvonalas kulturális programok, népzenei és dzsesszkoncertek, díjátadások, szakmai előadások és kiállítások teszik teljessé.

Időpont: 2008. július 11–13.
Helyszín: Eger, Dobó tér
Bővebb információ »

 

3. Tihanyi Szabadtéri Játékok

Az elmúlt években nagy sikert arató Tihanyi Szabadtéri Játékok idén is feledhetetlen színházi előadásokkal, koncertekkel várja a közönséget július 4. és augusztus 16. között minden pénteken és szombaton. A rendezvény festői környezetben, a tihanyi Belső-tó partján kerül megrendezésre. A színre kerülő darabok szereplői országosan kedvelt előadók. A színes kínálatból a könnyűzenei koncertek sem maradnak ki, idén a Republic és a Bikini lép fel Tihanyban. A tavalyi óriási sikerre való tekintettel ismét látható lesz a Steps of the Celts írsztepptánc-együttes, valamint a Mindhalálig Beatles Mikó Istvánnal és csapatával.

Időpont: 2008. július 4. – augusztus 16.
Helyszín: Tihany, Szabadtéri Színpad
Bővebb információ »

 

4. Keleti Népek Fesztiválja – Egerág

Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Keleti Népek Fesztiválja távol-keleti és belső-ázsiai országok zenéjét, táncait, kert-, sport- és képzőművészetét, ételeit hozza el a Pécshez közeli Egerágra július 11. és 13. között. A programok sorában színpadi, valamint tudományos és ismeretterjesztő előadások, botanikai kiállítás és vásár is szerepel. A június elején indult programsorozat keretén belül ezenfelül számos egyéb kiállítást is rendeznek (japán–magyar gyermekrajz-kiállítás, japán regék és mondák, japán babák, India és Japán élete fotókon, jemenirézkarc-kiállítás), amelyek július 31-ig láthatók. Idén Japán lesz a díszvendég ország.

 

Időpont: 2008. július 11–13.
Helyszín: Egerág
Belépőjegyárak:

1 napos jegy: 1000 Ft/700 Ft
2 napos jegy: 1600 Ft/1200 Ft
3 napos jegy: 2400 Ft/1800 Ft
A belépés 10 éves kor alatt ingyenes.
Bővebb információ »

5. Fazekas Napok 2008 – Nemzetközi Fazekastalálkozó az Őrségben

A gyönyörű természeti értékeket őrző őrségi faluban, Magyarszombatfán minden év július második hétvégéjén megrendezik a Nemzetközi Fazekastalálkozót. A fazekashagyományokkal bíró település Vas megye legdélebbi pontján található, s a szlovén határtól mindössze két kilométerre fekszik. A környék ideális kikapcsolódást nyújt mindazok számára, akik távol a város zajától keresnek testi-lelki felüdülést. Akik a rendezvény ideje alatt ellátogatnak Magyarszombatfára, azokat különböző szakmai előadások, fazekasbemutató, korongozóverseny, népzene és néptáncelőadások, a fazekasok termékeiből rendezett kiállítás, népzenei és néptáncprogramok, sportprogramok, gasztronómiai rendezvények, kézművestermékek vására várja!

Július 12., szombat
10.00–18.00: vásár, korongozóbemutató és -verseny a Fazekasházban
11.00: vásárnyitás
11.30-tól: korongozóbemutató és -verseny
Kézműves-foglalkozások, helyszín: Fazekasház
14.30-tól: népzenei és néptánccsoportok bemutatkozása, helyszín: rendezvénysátor (Fazekasház)

Július 13., vasárnap
10.00-18.00: vásár, korongozóbemutató és -verseny, kézművesek bemutatói
14.30-tól: népzenei és néptánccsoportok bemutatkozása
10.00–20.00: hagyományos gödörházi búcsú Gödörháza településrészen

Egyéb látnivalók a környéken:
Gödörháza – fa harangláb
Őrségi Ínyes Manufaktúra (kecskesajtüzem, Gödörháza)
Velemér – műemlék templom
Fazekastermékek kiállítása – klubhelyiség

Időpont: 2008. július 11–13.
Helyszín: Magyarszombatfa
Bővebb információ »

 

Bulihelyek.lap.hu
Party.lap.hu
Koncert.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top