nlc.hu
Sztárok
Jessica megmutatta

Jessica megmutatta

Az amerikai OK! Magazine a szerencsés lap, amely először közölte Jessica Alba és kislánya, Honor Marie első közös fotóját.

Az exkluzív fotósorozat mellett a magazin újságírója egy interjút is készített a színésznővel a kislány születésének körülményeiről. Ahogy Jessica elmondta, nem volt nehéz dolog a kislánya világrahozatala.

„Egyáltalán nem sikítoztam vagy kiabáltam. A szülés maga olyan volt, mint egy meditáció. Jógalégzéseket folytattam és erősen befelé koncentráltam.” Jessica büszke férje is megerősítette a színésznő állítását: „Jessica egy hangot sem ejtett ki, egyszerűen csodálatos volt.”

Az újdonsült anyuka számára pedig a kislánya az igazi csoda. „Úgy érzem, még mindig nincs egészen közöttünk. Álmodik, nevet, köhécsel és minden efféle dolgot művel, de még mindig nem látott eleget a világból ahhoz, hogy bármit is megértsen belőle. Folyton az az érzésem, hogy még mindig egy másik világgal van összekötve, de ezt nehezen tudom megmagyarázni. Ő maga a csoda.”

Az apuka azt reméli, hogy Honor rá hasonlít majd: „Egy kislány, aki úgy néz ki, mint Jessica, az öngyilkosságot jelentené.” Ami a képeket illeti, inkább a gének tökéletes keveredéséről van szó: Cash orra, szemöldöke, homloka és Jessica szája és fülei köszönnek vissza a kislány arcán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top