nlc.hu
Otthon
Indul a penészszezon – így védekezzünk!

Indul a penészszezon – így védekezzünk!

Ősszel a hűvösebb levegő miatt egyre kevesebbet nyitunk ajtót-ablakot, és a nedves levegő könnyen megrekedhet lakásunkban. A hőmérséklet-csökkenés egyik kellemetlen, sőt veszélyes velejárója a penész, amely sajnos az új lakásokat és házakat sem kíméli. Hogyan előzhetjük meg vagy irthatjuk ki?

A legszebben kifestett falat is tönkreteszi a penész megjelenése, amelynek fő oka a lakás páratartalmának megemelkedése – mondja Podmaniczki Attila, a Poli-Farbe festékgyár alkalmazástechnikusa. Nyáron nem jelent gondot a pára, hiszen nyitva vannak az ablakok, ajtók, jár a levegő, de a hűvös napok közeledtével hamarosan bekapcsoljuk a fűtést is, és a zárt lakásban ilyenkor párologni kezd a beton, a fal, a fabútor is. A penészgombák pedig sajnálatos módon elszaporodnak. 15 és 30 Celsius-fok között, sőt a fölött is, légúti tüneteket, sőt allergiát is okozhatnak.

Amint beköszön a hűvösebb idő, érdemes tehát figyelnünk, látunk-e kialakulni penészfoltokat. A megelőzéshez és védekezéshez fogadjunk meg néhány tanácsot.

Mindenképpen tegyél valamit a penész ellen, mert egészségtelen, nemcsak csúnya!

1. A penész ellen a leghatékonyabb módszer a gyakori szellőztetés. Télen is naponta többször, rövid ideig nyissunk ablakot. A beszorult pára így nem csapódik le a falakon. A fürdőszoba és a konyha, valamint a teregetésre használt helyiség szellőztetésére kell leginkább odafigyelnünk. Ezért sem túl előnyös, ha ezekben a párás helyiségekben nincs ablak. Ilyenkor érdemes a klíma fűtési üzemmódjával vagy egy egyszerű párátlanító berendezéssel rásegítenünk a légmozgásra.

2. Nyílászárócsere után is fokozódhat a lakás páratartalma, hiszen a természetes szellőzés kitűnően záródó ablakok mellett jelentősen lecsökken. Ezért érdemes olyan terméket választani, amelyet résszellőzés funkcióval láttak el, de a modern házaknál gyakori az automata légcserélő beszerelése is.

3. Mindenképpen tartsunk a lakásban páratartalom-mérőt, amely követi a levegő nedvességtartalmának változását. Az ideális arány átlagosan 50-55 százalék, e fölött szellőztessünk, légkondicionáljunk, mert ilyenkor már nő a penészesedés kockázata.

4. Gyakori az olyan kivitelezési hiba is, amely penészesedéshez vezet. A nem megfelelő szigetelésű falak, sarkok és áthidalók körül úgynevezett hőhíd keletkezhet. Ezekben a helyiségekben az ablakok és ajtók környékén tapasztalhatjuk a pára kicsapódását és vízcseppek megjelenését. Ilyenkor a hibák kijavítása hozhat eredményt.

5. A penészesedés végleges felszámolásához a kiváltó okot kell felkutatnunk és megszüntetnünk, különben az ártalmas kórokozó visszatérhet. Ám érdemes addig is cselekednünk, amíg nem tudunk a dolog végére járni: használhatunk olyan fertőtlenítőszert, amely elpusztítja a penészt.

6. Fertőtlenítés után vagy akár megelőzés gyanánt használjunk olyan falfestéket, amellyel hatékonyan védekezhetünk a falakon. A speciális összetételű falfestékkel bevont falakon nem tud megtapadni a penész. Sőt, a szép, új szoba tisztán tartása is egyszerűbbé válik, mert a matt felületen a szennyeződések mosószeres vízzel lemoshatók vagy akár súrolhatók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top