nlc.hu
Szex
Kalauz hárpia anyósokhoz

Kalauz hárpia anyósokhoz

Kezdetben naivan úgy gondoltad, neked jutott a legédesebb, legkedvesebb anyós, akit valaha a hátán hordott a föld. Aztán valami megváltozott. Mára szent meggyőződésed, hogy maga az ördög bújt el benne. Ne keseredj el! Megtanítunk kezelni a házsártos nőszemélyt!

Már az elején leszögezném, kétségtelen, hogy vannak tündéri anyósok is, akik mintegy második anyukaként szolgálnak, de róluk keveset hallani, hisz a jó dolgokról senki sem szeret pletykálni. Amennyiben téged is egy ilyen hölggyel áldott meg a sors, ne is olvass tovább, vagy csupán tájékozódásként, hogy tudd, mekkora szerencséd van! Azonban tény, hogy rengeteg nő küzd akár egész élete során azzal az asszonnyal, akit mintegy ajándékként, ráadásként kapott a házassága, párkapcsolata mellé. Persze könnyű lenne azt mondani, hogy vannak rossz anyósok meg jó anyósok, aztán tessék igyekezni jól választani (nézd meg az anyját, fogd meg a fiát alapon), de a dolog korántsem ilyen egyszerű.

Sok újdonsült anyósjelölt ugyanis előszeretettel álcázza magát. Kezdetben mézesmázosan viselkednek, aztán, amint a fiatalok kapcsolata kezd komolyra fordulni, kimutatják a foguk fehérjét, számtalan kínos pillanatot, álmatlan éjszakát okozva fiuk választottjának. De ne is reménykedj, az sem jó megoldás, hogy ezután csak árva pasit keresel magadnak, mert ez a kritérium drasztikusan leszűkítené az amúgy is csekély létszámú normális szingli példányok körét.

De akkor mi a teendő? Ha már úgy alakult, hogy kifogtál egy hárpiát, akkor is meg kell tanulnod békében meglenni vele, a párod, saját magad, a kapcsolatotok és a családi béke kedvéért. Megmutatjuk, hogyan.

Tipp: Soma az anyósokról – Milyen karmikus feladatom van az anyósommal? »

 

Első lépés: Ismerd meg az „ellenfelet”! Az anyós fegyvertára

Nem kell detektívnek lenned, hogy rájöjj, kedvesed édesanyja nem lát szívesen fiacskája oldalán. Ugyanis „ha már lúd, legyen kövér” alapon praktikáinak tárháza kifogyhatatlan. Tehát a vérbeli anyós…

• …állandóan kritizál, kioktat (persze puszta szeretetből) főzés, takarítás, öltözködés, frizura, smink – és még sorolhatnám – témában. (De miért ne tenné, hiszen mindenkinél jobban tudja például, hogyan kell gyereket nevelni. Ha nem hiszed, lásd a mellékelt ábrát, azaz nézd meg jól a pasid. Hát nem tökéletes?)

• …lépten-nyomon csipkelődik, és kétértelmű megjegyzéseket tesz, amelyek célzatát, sokszor bántó jelentését csak a nők hallják meg, a férfiak még csak észre sem veszik, és ha panaszkodsz, azt mondják, rémeket látsz.

• …folyton összehasonlítgat a régi barátnővel, a szomszéd lánnyal, a postással vagy bárkivel, a lényeg, hogy jól érzékeltesse, mindenki más mennyivel okosabb, szorgalmasabb, csinosabb nálad.

• …ellened hangolja vagy akár uszítja a párodat.

• …pletykál rólad a barátnőivel, persze szigorúan a hátad mögött.

• …minden ésszerű ok nélkül meggyanúsít, hogy félreléptél.

És te mivel egészítenéd ki ezt a listát?

Második lépés: Láss tisztán! A valódi háttér

Bár anyósod ezernyi kifogással állhat elő ellened, ezek legtöbbször csak mondvacsinált indokok. Azért, valljuk be, előfordulhat, hogy van némi alapja a gúnyos megjegyzéseknek, célzásoknak, de ez mit sem számít, ugyanis ez esetben sincs joga megkérdőjelezni fia döntését. Azonban legtöbbször az anyós lázadozása mögött csak a féltékenység és az elengedésre való képtelenség áll. Tehát nem közvetlenül veled van baja, bárkivel baja lenne, aki hozzád hasonlóan megpróbálja elvenni tőle a kisfiát. Az ilyen anyós pedig nőstény oroszlán módjára, minden erejével igyekszik megmutatni, hogy még a bokáját sem foghatod meg. Te meg hiába is bizonygatnád, hogy nem is akarod, a házsártos nőszemély gondoskodik róla, hogy ezután egy nyugodt perced se legyen. Ha felveszed a kesztyűt, csak vég nélkül folytatódik a huzavona, a megfelelési kényszerbe és az elfojtásba pedig csak belebetegszel. Ráadásul jobb, ha tudod, mindegyik esetben rámehet akár a kapcsolatod is.

 

A pozitív felfogás – a Nők Lapja Cafe egyik fórumozója írja:
„Tegnap anyós megmutatta drága kisfiának, hogyan kell a konyhánkat rendesen kitakarítani. Úgy levakarta a mosogató szélét, hogy még a gumitömítést is felszedte, nem mondom, tényleg szép lett. Ja, és hozzá jöttek a megjegyzések. Na, most aztán jól bebizonyította a fiának, hogy milyen menye is van… Mondtam, hogy legközelebb is jöhet, akkor adok egy ezrest, sőt ha ablakot is pucol, rádobok ötszázat. :)”

Harmadik lépés: A te fegyvertárad, avagy az anyósszelídítés praktikái

• Légy kedves, tisztelettudó, alkalmazkodó azzal a nővel szemben, akinek a párodat köszönheted. Igen, tudom, hogy ez eddig sem vezetett sehova, de ezek a dolgok alapvetőek bármilyen emberi kapcsolatban.

• Fogadd mosolyogva vagy egyszerűen engedd el a füled mellett anyósod megjegyzéseit, kritizálását. Ha nem bírod megállni, kedvesen közöld vele, hogy ne haragudjon, de te így szereted csinálni, vagy így látod jónak.

• Szemléld magad kellő önkritikával! Ha van igazság abban, amit mond, ne szégyelld megköszönni a tanácsát! Mivel tapasztaltabb, mint te, némely területen egészen biztosan tanulhatsz tőle! Hidd el, örülni fog, ha a segítségedre lehet!

• Ha problémád van vele, ne másoknak panaszkodj, hanem vele beszéld meg!

• Légy talpraesett és segítőkész, de ne akarj mindenáron megfelelni! Ne add fel önmagad senki miatt!

• Igyekezz jól kijönni a többi családtaggal, akik kitűnő szövetségeseid lesznek, és segíthetnek meggyőzni anyósodat, hogy nincs igaza veled kapcsolatban.

 

Negyedik lépés: Amit felejts el! A legnagyobb buktatók

• Ne panaszkodj a párodnak apróságok miatt, ne szidd előtte az édesanyját, végképp ne állítsd „én vagy ő” típusú döntés elé! Egy ilyen versenyben nincs esélyed nyerni, hiszen anya és fia között egy egészen másfajta kötelék van…

• Ne tiltsd el a gyerekeket a nagymamájuktól! Ez a fajta bosszú sehova sem vezet, és csak a kicsiknek ártasz vele.

• Ne lakj együtt az anyóssal! A túlzott közelség számtalan vitára adhat okot. A régi mondás szerint az anyós lakjon messzebb egy kőhajításnyinál (hogy eszedbe se jusson megdobálni), vagy legalább olyan távol, hogy ne tudjon papucsban átjönni.

Végül pedig ne felejtsd el, valószínűleg egyszer te is leszel anyós, és éppúgy ragaszkodsz majd a szeretett kisfiadhoz, akit nyilvánvalóan nem akarsz odaadni akárkinek… Ne is próbáld bizonygatni, hogy te úgysem leszel ilyen háklis. Most még felesleges. Majd akkor tessék emlékezni.

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Szeretkezés.lap.hu »
Párkapcsolat.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top