A Yarissal másként áll a helyzet, mint a többi autóval: először is azért, mert az embernek azonnal kedve támad körüljárni, mielőtt beleül. A friss, divatos formaterv miatt annyira jól néz ki a japán kiskocsi, hogy hamarjában nehéz is eldönteni, melyik dizájnelem sikerült legjobban.
A motorháztetőben van valami erőteljes vonás, és az összképet még sportosabbá teszik a ködlámpák – de a tökéletesen megrajzolt fényszórók játékos elhelyezése mégis inkább kellemes mosolyt varázsol a tesztelő ajkára, aki átsétál a kocsi hátuljához, hogy megnézze, sikerült-e a Toyota dizájnerének olyan jól lezárnia a képet, ahogy elkezdte a hűtőrácsnál. És kiderül, hogy sikerült, mert a hátsó ajtót a fényszórókkal megegyező stílusú lámpák ölelik, amelyekben éppen csak annyi formai játék van, hogy mindenképpen magukra vonzzák a tekintetet.
Aztán a tesztelő beül a vezetőülésbe, ahogy már ezerszer, behúzza az ajtót, és kicsit meglepődik, mert a becsukódás hangja más, mint amire várt. Megint kinyitja, megint becsukja – és pontosan azt a mély hangú puffanást hallja, mint a jóval nagyobb, prémium kocsiknál. Furcsa. Mint ahogy az sem szokványos, hogy ekkora utastérben ül. Persze tudja ő, hogy a Toyota mérnökei előretolták a szélvédőt, és műszakilag így érhető el a legtágasabb tér… na de tényleg ekkora? Hm.
Már tolná be a kulcsot a helyére, amikor megakad a szeme a középkonzolon, utána pedig végigfut a pillantása az egész műszerfalon, az igényes kárpitokon, a fém belső kilincsen. Úgy látszik, ezek nem spóroltak semmin, mondja magában, és kíváncsian megérinti a lágy műanyagokat, megdörzsölgeti a szövetburkolatokat. Kénytelen elismerni, hogy jó az összhatás, pedig egy tesztelő utál ilyesmit elismerni, mert az a szakmában a gyengeség jele. Nem baj, majd nem szólok senkinek, gondolja, és beindítja a motort. A digitális műszerfal életre kel, a hifiből tisztán árad a zene, de ő egy ujjmozdulattal lehalkítja – a hangerőszabályzó ott van a bőrborítású volánon – mert nem hallani a motorhangot, pedig kíváncsi rá.
Mint ahogy arra is, mennyire hatékony a légkondi; a szabályzógombot szinte becsukott szemmel is megtalálja, mert az egész középső konzol nagyon letisztult és áttekinthető. Minden kapcsoló ott van, ahová az ember ösztönösen nyúl érte, minden finoman működik, szóval a tesztelőnek kezd már nagyon nem tetszeni ez az egész. Baj lesz ebből, mormolja kicsit bosszúsan, mert valami rosszat csak kellene már találni, úgyhogy jöjjön a kuplung-egyes-gáz mindent eldöntő pillanata – és a Toyota Yaris dinamikusan indul, kezesen fordul, és lendületesen veti magát a forgalomba. A lámpáknál át-átnéznek más autósok a kocsira, mosolyognak egyet, ami a tesztelőt kicsit zavarja. Vagy talán nem is annyira, hiszen megvan végre az első dolog, amit nem szeret… és gondolatban már fogalmazza is a teszt utolsó mondatát: „…morcos embereknek nem ajánlott”.
