nlc.hu
Szabadidő
400 év után derült ki a királyi kegyenc portréjáról, hogy eredeti Rubens

400 év után derült ki a királyi kegyenc portréjáról, hogy eredeti Rubens

Eddig másolatnak hitték a flamand mester művét

Egy glasgow-i múzeum gyűjteményéhez tartozik az a Buckingham herceget ábrázoló portré, amelyet a Pollok House nevű kastély egyik állandó kiállításán lehetett megnézni, és amelyről eddig azt hitték, csupán másolata egy eredeti, ám elveszett Rubens-festménynek. Azonban a mű legújabb vizsgálata során kiderült, hogy az valóban a flamand barokk legnagyobb festőjének eredeti munkája, és valamikor 1625 körül, nem sokkal Buckingham meggyilkolása előtt készülhetett.

Buckingham Rubens

Buckingham herceg kifogástalan udvaroncnak számított

A portré hátterét ugyanakkor tényleg átfestette később egy másik művész, és ez, valamint az évszázadok alatt rárakódott por és az apróbb sérülések téveszthették meg eddig a szakértőket. Először Bendor Grosvenor képkereskedő fogott gyanút, majd ő kezdeményezte a minden korábbinál tüzetesebb tudományos vizsgálatot, végül pedig Ben van Beneden, az antwerpeni Rubenshuis igazgatója, a projekt vezetője igazolta a kép eredetiségét.

A korának egyik legszebb és legdivatosabban öltözött férfiújaként ismert, ellentmondásos történelmi megítélésű Buckingham herceg I. Jakab angol király első számú kegyence és szeretője volt, személye – elsősorban Dumas A három testőre, illetve annak számtalan feldolgozása révén – a popkultúrába is bekerült. A képen többek között dublékabátot, finom csipkeszegélyes gallért és széles selyemszalagot visel, ami legendás divatérzékenységét bizonyítja. 

A portrét a restaurálás után csütörtökön mutatják be a glasgow-i Kelvingrove Galériában.

MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top