nlc.hu
Család
A nyílt utcán akarták elrabolni a gyerekeket Visegrádon (frissítve)

A nyílt utcán akarták elrabolni a gyerekeket Visegrádon (frissítve)

Visegrádon a nyílt utcán akartak elrabolni egy fociedzés után hazainduló gyereket, utána pedig a többieket is fenyegették. A rendőrség nem kapott bejelentést az esetről.

Túl sokat kellett volna várni a buszra, ezért gyalog indultak hazafelé néhányan fociedzés után múlt pénteken. A visegrádi gyerekek mellé egy fehér, lesötétített ablakú Audi hajtott, az ablakból valaki kinyúlt, és megragadta az egyik 12 éves fiút – mesélte a gyerek édesanyja a Borsnak.

Szerencsére mellette volt az unokatestvére, aki bátran megfogta a bajba jutott fiam másik karját, és elrántotta, majd együtt kiabáltak a többieknek, hogy fussanak. Ha nincs mellette, elrabolhatták volna szegényt” – mondta a nő, hozzátéve, hogy ezután egy rollerező kislány karját kapták el.

focipalya, gyerek

A gyerekek egyedül indultak haza az edzésről

A gyerekek elbújtak az árokban, az autó lelassított a közelükben, a sofőr keresni kezdte őket. Végül az audis elhajtott, a gyerekek rémülten hívták a szüleiket. Az autót korábban is látták már a Visegrádi Sportegyesület pályája környékén cirkálni. A vezetőség megígérte, hogy felveszik a kapcsolatot a hatóságokkal, hogyan lehetne növelni a gyerekek biztonságát.

FRISSÍTÉS: A rendőrség közleményt adott ki, amelyben azt írják, nem tudnak a visegrádi esetről. Ők is a közösségi médiából szereztek tudomást a gyerekrablási kísérletről, felvették a kapcsolatot az érintettekkel. Egyelőre nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top