Mint minden szimbólum, ez is a lélek ősi, archaikus mélységeiből táplálkozik. Jutalmazó – de ugyanakkor (főleg a Krampusz segítségével) büntető szerepe is van, hiszen a gyerek jó vagy rossz viselkedése szerint adja az ajándékot vagy a virgácsot. Rendkívül alkalmas tehát a szülői szerep szimbolikus megjelenítésére. Ezért fordulhat elő, hogy főleg a kisgyermekek sokszor megijednek, vagy félhetnek is a Mikulástól.
Sok szülő gondolhatja ezért, hogy fölösleges a “Mikulás-mese”, és túl korán (és feleslegesen) “világosítja fel” gyermekét. A csodák kora úgyis hamar véget ér, nem kell siettetnünk valamiféle rosszul értelmezett nevelési divat kedvéért.
A mese egyidős az emberiséggel, és szerepe az emberi fejlődésben pótolhatatlan. A mítosz, a legenda és a népmese ugyanis az az irodalmi műfaj, ami a gyerekek konkrét gondolkodásához a legegyszerűbb és legérthetőbb módon közvetíti a világ megismerését és az emberi kapcsolatokban való eligazodás lehetőségét.
A kisgyermek érzelmein keresztül igazodik el a számára túl bonyolult világban. A mesehősök érthetőek: vagy jók, vagy rosszak. A mesékben is találkoznak a gyerekek a félelemmel: a gonosz boszorkánnyal, az óriással, a hétfejű sárkánnyal, de épp ezért könnyű választani a jót, és elutasítani a rosszat. A jók elnyerik jutalmukat, a rosszak még ha átmenetileg felül kerekednek is – elnyerik méltó büntetésüket. A gyermek ezen a szimbolikus úton azonosul a hősökkel, mert azok számára vonzó életcélokat valósítanak meg.
A mese így tehát az a spirituális felfedező út, ami úgy tárja fel az életet, ahogy lelkünk látja vagy érzi, vagy érleli magában. Ezért nem kell félnünk attól, hogy gyermekünk átéli a félelmet, szorongást, féltékenységet, haragot, mert ezen az indirekt úton tanulja meg a világban való eligazodást. A mesehősök “bőrébe bújva” ő maga is hőssé válik, átéli a dicsőséget, legyőzi a sárkányt, (saját félelmeit és szorongásait), elnyeri a fele királyságot és a legszebb királylány kezét.
A gyermeki fantáziákban minden megtörténhet, mert itt minden kívánságuk, vágyuk teljesül, és feledteti velük kicsinységüket, védtelenségüket, gyengeségüket. Ez a gyermeki “kettős tudat”, a mindenhatóság érzése (az legyek ami akarok), a valódi felnőtté válást, az életcélok megfogalmazását teszi lehetővé számára.
A mese soha sem hazudik: megmutatja a nehéz utat a sötét erdőn keresztül, ami tele van szörnyekkel és veszélyekkel, és csak valódi harc árán (önmagunkkal való megküzdés árán) tudunk győztesen megbirkózni vele. Csak akkor érhetjük el céljainkat, teljesülhetnek vágyaink, ha ezt a hosszú és nehéz utat meg tudjuk tenni. De akkor igazi hősökké válunk, és ez az igazi jutalom, amit a gyermek saját erőfeszítésének eredményeként ismer meg, és válik “belülről jóvá”, mert a választás szabadságát és a döntés jogát is megadja neki. Így válik minden mese, a Mikulás mese is a gyermeki fejlődés pótolhatatlan nevelési eszközévé.
