nlc.hu
Gasztro

Mogyorós darapuding párolt almával

Hozzávalók 4 személyre:

– 3 dkg felaprított mogyoró

– 4,5 dl tej

– 10 dkg cukor

– 1 zacskó vaníliás cukor

– csipetnyi só

– 7-8 dkg búzadara

– 1 tojás

– 1 nagy alma

– 2-3 evőkanál citromlé

– 1/4 l almalé

– 1/4 teáskanál fahéj

– 1 teáskanál étkezési búzakeményítő

– a díszítéshez esetleg mentalevél

Elkészítés:

A mogyorót serpenyőben szárazon aranybarnára pirítjuk, majd hűlni hagyjuk. A tejet 4 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és a sóval elforraljuk és levesszük a tűzhelyről. A mogyoróból egy keveset félreteszünk a díszítéshez, a többit a búzadarával együtt állandó keverés mellett a tejhez adjuk. Még egyszer felforraljuk, majd félrehúzzuk, és kb. 5 percig állni hagyjuk. A tojást szétválasztjuk. A sárgáját a forró búzadarába vegyítjük, majd a kemény habbá vert fehérjét is belekeverjük. 4 darab, kb. 1 dl-es formát vagy üvegpoharat hideg vízzel kiöblítünk, és betöltjük a mogyorós darapudingot. Kihűtjük majd hűtőszekrénybe állítjuk.

A megmosott almát félbevágjuk, magházát kiemeljük. Az alma egyik felét cikkekre, a másik felét kockákra vágjuk. A citromlevet 2 evőkanál vízzel felforraljuk. Beleszórjuk az almacikkeket és –kockákat, majd alacsony hőfokon, kb. 2 perc alatt nem túl puhára pároljuk. A párolt almát hűlni hagyjuk. A maradék cukrot serpenyőben, közepes hőfokon megolvasztjuk és karamellt készítünk belőle.

Felöntjük az almalével, és addig keverjük, míg a karamell felolvad, majd belevegyítjük a fahéjat. A keményítőt 1 evőkanál vízben csomómentesen elkeverjük. A karamellt felforraljuk, és a tűzhelyről levéve besűrítjük a feloldott étkezési keményítővel. Összeforraljuk, majd hűlni hagyjuk.

A darapudingot a formákból kiborítjuk, és a párolt almacikkekkel, illetve –kockákkal, valamint a karamellszósszal kistányérokra elosztjuk. A félretett mogyoróval meghintve, esetleg mentalevelekkel díszítve kínáljuk.

Elkészítési idő kb. 40 perc, adagonként kb. 1550 joule energiát (370 kalóriát) tartalmaz.

Jó étvágyat!

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top