nlc.hu
Életmód
Nem kell mindig gyógyszer! – Természetes fájdalomcsillapítók

Nem kell mindig gyógyszer! – Természetes fájdalomcsillapítók

Fejfájás, hasgörcsök, alvási zavarok. Mi sem egyszerűbb, mint lenyelni egy tablettát, és elfelejteni. Gyakran észre sem vesszük, és már napi rendszerességgel nyúlunk a fájdalomcsillapítók után. Előzzük meg az ezzel járó veszélyeket.

Reggel alig nyitjuk ki a szemünket, de már érezzük, hogy egy fejfájás-csillapítóval vagy egy görcsoldóval egyszerűbben indulna a nap. Majd hamar eszünkbe ötlik, hogy már tegnap este is csak egy nyugtatóval tudtuk magunkat álomba kényszeríteni. Szerencsésebb esetben feltesszük magunknak a kérdést, hogy rendben van-e ez így. Még szerencsésebb helyzetben meg is válaszoljuk, hogy nincs. Az igazán ideális helyzet pedig, mikor elkezdünk az alternatívákon gondolkozni, hogy hogyan kerekedjünk felül a fájdalmon, és hogyan kerüljük el az esetleges gyógyszerfüggőséget.

 

Fontos az önkontroll

A napi hajsza sokszor feledteti velünk, hogy ez már a mai harmadik kávénk és második fejfájás-csillapítónk. Rutinszerűen vesszük elő a gyógyszert, amint egy kicsi lüktetést érzünk a halántékunk táján. Így viszont számos veszélynek tesszük ki a szervezetünket. A fájdalomcsillapítók nem állandó használatra valók, hiszen a fájdalom arra figyelmeztet, hogy valami nincs rendben. Ha ezt semmibe vesszük, és ahelyett, hogy orvoshoz mennénk, sorra szedni kezdjük a különböző gyógyhatású termékeket, saját magunk ellen fordulunk. Egyre több fájdalomcsillapítóra lesz majd szükségünk, és azok egyre gyengébb és egyre rövidebb hatást biztosítanak. Állandósult szedésük felboríthatja a szervezet működését, egyre nagyobb eséllyel jelentkeznek új tünetek és mellékhatások. Így hát fontos az önkontroll, hogy a fájdalomcsillapító ne váljon a napi menü részévé.

A pszichés függés

Sokak számára a gyógyszer jelenti az egyetlen megfelelő megoldást a fájdalomra. Nem hisznek a tea, az alvás, a mozgás jótékony hatásában, nekik valamit le kell nyelniük ahhoz, hogy úgy érezzék, orvosolták problémájukat. Már maga a tudat, hogy bevettek egy kapszulát, megnyugtatja őket, enyhíti a fájdalmukat. Az ilyen jellegű betegeknél viszont egy egyszerű placebo (álgyógyszer) is kiválthatja a fájdalomcsökkentő hatást. Részben ezért is fontos, hogy az erre hajlamos betegek konzultáljanak orvosukkal. Egy jó szakember ugyanis könnyen kiszűri, kik azok, akiknek a képzelt fájdalmakra elég mindössze placebót felírni.

A stressz mint fájdalomcsillapító?

A stressz bizony képes feledtetni velünk aktuális testi fájdalmainkat, de persze gyógyírt nem nyújt rájuk. Sőt kimondottan veszélyes, mert nem vesszük időben észre a problémát, csak amikor a helyzet már komolyra fordult. A stresszes munkát végzőknél állandó problémát jelent, hogy nem ügyelve testük jelzéseire, csak akkor kapnak észbe, amikor már kórházban fekszenek, infúzióval a karjukban. Ne kövessük el ezt a hibát. Amikor a fájdalom gyakoribbá válik, próbáljunk meg időt szakítani a pihenésre. Feküdjünk le korábban, vagy kérjünk egy szabadnapot. Ha a fájdalmak továbbra is jelentkeznek, keressük fel orvosunkat.

Terhesség idején

Egy brit kutatás eredményei szerint egyes fájdalomcsillapítók szedése a terhesség idején akár nyolcvan százalékkal is növelheti a vetélés esélyét. Ez elsősorban az aszpirint, az ibuprofent és a nem szteroidos gyulladásgátlókat tartalmazó készítményekre vonatkozik, mivel ezek akadályozzák a magzat beágyazódásához szükséges zsírsavak termelését. A paracetamolt tartalmazó készítmények azonban nem jelentenek veszélyt, mert azok csak a központi idegrendszerre – és nem az egész szervezetre – hatnak. Mindazonáltal a fogamzás körüli időszakban mindenképp tanácsos kerülni a gyógyszeres fájdalomcsillapítókat.

A jól bevált módszerek

Forró lábfürdő

A keleti kultúrákban a mai napig széles körben alkalmazzák hasgörcsök és fejfájás ellen. A legegyszerűbb, ha a kád szélére ülünk, és egy abban elhelyezett lavórba folyamatosan forró vizet engedünk. Nagyon fontos, hogy a víz állandóan forró legyen. A módszer akkor a leghatásosabb, ha a víz hőfoka a tűréshatárunkhoz közelít. Ez nem azt jelenti, hogy le kell magunkat forrázni, csak azt, hogy folyamatosan érezzük egyfajta „zsibbadást” a lábunkban. Egy negyedóráig áztassuk, miközben folyamatosan tartjuk ezen a kicsit égető, magas hőmérsékleten. Ideális, ha mindeközben valaki masszírozza a lábunkat, de amennyiben erre a család egyetlen tagját sem tudjuk rávenni, lábfejünket összedörzsölve mi magunk is segíthetjük alsó végtagjainkat az ellazulásban. A lábfürdőt követően egy negyedórára pihenjünk le, és a hatás aligha marad el.

 

Gyógyfüvek

Ha a gyomrunk, torkunk, fejünk fáj, próbáljunk meg először a régi, természetes módszerekkel próbálkozni. Egy csésze hársfatea a torokfájdalmakra, orbáncfű a stresszre, levendula vagy macskagyökér az elalvás elősegítésére vagy éppen csalántea a hasgörcsök elűzésére.

A hatás ezek esetében is többnyire biztos, ha pedig a fájdalom visszatér, forduljunk orvoshoz. Sem a gyógynövények, sem a recept nélkül kapható orvosságok nem jelentenek mást, mint tüneti kezelést. Az igazi gyógyuláshoz pedig elsősorban nem a fájdalmat magát, hanem annak okát kell megismernünk, hogy érdemlegesen kezelni lehessen.

Gyógyszer.lap.hu »
Gyógynövény.lap.hu »
Egészség.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top