Amikor kislány voltam, szinte az egész nyarat mezítláb töltöttem. Ahogy vége lett az iskolának, anyámék eltranszportáltak „Somogyország” mélyén élő nagyszüleimhez, én meg vígan rohangáltam két hónapig a porban a falusi gyerekekkel. Etettünk kisnyulakat, szedtük a pipacsot, ettük a bodzát, rendeztünk futóversenyt a térdig gazos focipályán, és hétvégén, ha jó idő volt, felmentünk a Balaton-partra.
És hiába telt el azóta harminc év, otthonosan ma is dimbes-dombos helyen és vízpart közelében érzem magam, és a világ legszerencsésebb embere én vagyok, hogy most már elmondhatom, az otthonom is éppen ilyen klassz helyen van. De tudom azt is, hogy van olyan barátom, aki kábé két napig bírná vidéki közegben, aztán sikítva menekülne vissza Pestre, mert neki lételeme a nyüzsgés. És te hogy állsz ezzel? Lássuk, kitaláljuk-e, hogy vidéken vagy városban laksz!
