Mészáros Márta készülő filmjében politikus asszonyt alakít, nemrég jelent meg meselemeze, a Megasztár egyik zsűritagja, filmrendező párja pedig erotikával fűszerezett moziban szán neki szerepet. Mindemellett több rendezése is fut a színházakban. Ráadásul színigazgatónak készül. Sztankay Ádám interjúja.
– Beszélgetésünk napján derült ki: pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára. Nagyszínház élén az első női vezető lenne. Merész vagy vakmerő?
Eszenyi Enikő: – Erről a témáról akkor beszélek, ha megszületett a döntés.
– Kemény nő. Gondolom, bátorságát fokozza, hogy évek óta rendez is, vagyis csapatot vezet.
E. E.: – Igen. De nem fog csőbe húzni.
– Mészáros Márta készülő filmjében is határozott asszonyt alakít. Kéthly Anna szerepében vezet végig a legendás szociáldemokrata vezető életén. Az idősebb asszonyt őszítve, megöregítve, maszkban játssza. Milyen élmény?
E. E.: – Izgalmas találkozni Kéthly Anna életével. Sokgyerekes proletárcsaládból indult. Ő volt az első női képviselő a magyar parlamentben. Nem ment férjhez, nem volt gyereke. Ötvenhat előtt halálraítéltként négy és fél évet ült börtönben. Kiszabadulása után Belgiumban élt. Soha nem tért haza. Női gondolkodóként szorosan kapcsolódom hozzá.
– Gondolt már rá: ön milyen lesz öregkorában?
E. E.: – A szerepre készülve jártam öregek otthonában is. Figyeltem az idősek mozdulatait, gesztusait. Igyekeztem azt is megérteni, hogy miként látják a világot. Én nem tudom, milyen leszek a valóságban. A szerepről sokat beszélgetek Mészáros Mártával. Először dolgozom női rendezővel. Másképpen közelít a dolgokhoz, mint megszoktam. Nagy élmény.
– Amikor ön rendez, mi szerint választ darabot?
E. E.: – A színművekkel nincs könnyű dolgom, mert azokat általában férfiak írták. De azért mindig találok olyan gondolatot, amivel azonosulni tudok. A döntésnél persze a társulati szempontokat is figyelembe veszem.
– Alapvetően feminista?
E. E.: – A feminizmusnak van egy kis negatív felhangja: „bokszkesztyűs, öltönyös nők”. Nem ilyen vagyok. De hiszem, hogy a gondolataink érnek annyit, mint a férfiakéi. És ezt néha szóvá kell tenni.
– Sokat hallani mostanában: azért hullik szét egyre több család, mert eltűnnek a hagyományos szerepek.
E. E.: – Minden mozgásban, átalakulóban van. Nem a nők, nem a férfiak bűne. Kialakulhat egy új, másféle harmónia. Mint annyiszor a világtörténelemben.
– Saját családja önnek sem lett.
E. E.: – Rendre megemlítik, kicsit unom. Még nem adtam fel a reményt, hogy lehet.
– Örökifjú?
E. E.: – Tény, hogy az embernek az én koromban már valamiképpen összegeznie is kell. Mit tett, hová tart, hol vannak a hangsúlyok az életében. Rólam azt szokták mondani: extravagáns, bolondos csaj. Ma már inkább befelé figyelek, illetve nem akarok eltávolodni a közvetlen környezetemtől. Így védem magam.
– Higgadtan beszél a koráról.
E. E.: Egyelőre tartom magam, próbálok mindenféle külső beavatkozás nélkül kondícióban maradni. Tornázom, ügyelek a bőrömre. Csak hát közben még be kell vásárolni, főzni, olvasni, játszani, rendezni.
– Új, második meselemezének borítóján nem nagyis, inkább szexis. Honnan a vonzódás a műfajhoz?
E. E.: – Gyerekkoromban hétfőnként még adásszünet volt a televízióban. A hosszú téli délutánokon nagymamám mesékkel kötött le minket az öcsémmel. Ültem a díványon, néztem ki az ablakon, esett a hó. Állt a ház előtt egy hársfa, kopár ágai között elképzeltem a Grimm-történetek figuráit. Hamupipőkét, a két gonosz mostohalányt, az eltáncoltatott cipellőket. A mostani lemez meséit párom, Kamondi Zoltán rendezte. Sokat beszélgettünk a történetekről, miközben megelevenedett a saját múltam is. Elképesztő időutazást éltem át.
– A gyerekekkel egyébként könnyen hangot talál?
E. E.: – Nagyon szeretem őket. Ráadásul a Megasztár zsűritagjaként a tizenévesek vonzáskörébe kerültem. Autogramot kérnek, leveleket írnak. Múltkor megállított egy tizenkét év körüli kislány, és átnyújtotta a fülbevalóját, ahogy én tettem a műsorban. Persze ő is megkapta az enyémet. Szót értünk.
– A Megasztárban viselt, olykor mesefigurákat idéző ruháit adás előtt varázsolják önre?
E. E.: – Késő lenne. A stylistommal jóval előbb megkezdjük a „felkészülést”. Gilicze Márti maga is színésznő a Budapesti Kamarában, csak most kisbabája van. A színházra nem jut ideje, de arra igen, hogy kigondolja, mit viseljek, és megszervezze az ötlet megvalósítását. Külön öröm, hogy találkozhatok a fiatal tervezőgeneráció tagjaival, megismerhetem a stílusukat. Most egy gyönyörű magyar népművészeti motívumokkal díszített ruhát próbáltam. A különböző viseletekkel a szélesebb közönségnek is tudunk „üzenni”. Nyitottságról, tradíciókról, játékosságról.
– Zsűritagként kevésbé kellemes „találkozásai” is akadnak. Rostálnia kell a versenyzőket, felrázni az álmodozókat. Könnyen megy?
E. E.: – Rendezőként dolgoztam például New Yorkban. A castingra tíz nap alatt ötszázan jöttek el. Olykor egészen extravagáns figurák. Embereket kiválasztani, megítélni a tehetségüket – korábban is része volt az életemnek. Csak eddig nem nyilvánosan tettem.
Folytatás a Nők Lapja Évszakok téli számában!
