…aki a fenti elgondolás szerint valahogy állandó is emellett. De a pillanat eloszlik, jön az ébredés, és fel kell tenni a kávét, a teát, hogy aztán ügyeink nyomába induljunk.
A mindennapos megújulásra, erőgyűjtésre, ügyintézésre – a mítoszok tanúsága szerint – nemcsak az embernek van szüksége, hanem a mindenségnek is. A Világegyetemet e mítoszok élő szervezetként fogják fel, melynek időről-időre, vagyis évente meg kell újulnia, mivel az, ami él, ki van téve a fogyatkozásnak, a vétkezésnek, a káosznak. Az Újév ünnepe különféle rítusok segítségével ezt a veszélyeztetett világot “újrateremti”, mintegy hozzásegíti a fennmaradáshoz; egyszerre vezeklés, áldozat, emlékezés és a teremtés megismétlése.
|
Babilonban az év kezdetének ünnepe 12 napig tartott, és több szakaszból állt. A legfontosabbak közülük: a király vezeklése, szenvedése és megszabadulása (az ősisten mintája alapján); további harcok a káosz erőivel, majd győzelmi felvonulás és lakoma; majd a király násza egy istennőt megszemélyesítő papnővel; és végül az istenek döntése az elkövetkező évről. Ezek közül mostanra leginkább a felvonulás és a lakoma maradt meg, de ennek is meglehet a létjogosultsága. Ez a rituálisan felidézett “káosz”, a Saturnália, melyre a kissé orgiasztikus rendfelbontás a jellemző.
A felhívás ma így hangzik: elő az őrülettel, elő a félelmetes fröccsentett, műanyag maszkokkal, az egeket repesztő papírharsonákkal, az istennőket is elcsábító bólékkal! És ne felejtsünk el egy nagyon-nagyot táncolni! Hogy utána az alvás több napig tartson. Ja, és mindig legyen otthon kávé!