
Új szakrendelőt építenek a II. kerületben, a Frankel Leó úton 6,8 milliárd forintos kormányzati támogatásból. A 7500 négyzetméteresre tervezett intézet vissza nem térítendő támogatásból épül az Egészséges Budapest Program részeként, önerőként az önkormányzat a mintegy egymilliárd forint értékű telket adja hozzá.
A Frankel Leó út 80–82. szám alatt megépülő intézetben helyet kap a II. kerületi önkormányzat egészségügyi szolgálatának valamennyi szakrendelője, gondozója, valamint a tevékenységüket támogató laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai egysége. Az épület közösségi közlekedéssel is jól megközelíthető, de 144 zárt parkolóhelyet is kialakítanak majd a dolgozók, illetve a betegek számára.
Frankel Leó út 80–82. – jelenleg parkoló
Jelenleg hat különálló telephelyen, főként az 1930-as és ’40-es években épült intézményben zajlik szakrendelés a II. kerületben.
A kerület egészségügyi ellátási területe több mint 36 négyzetkilométeres, és csaknem 90 ezer lakosára terjed ki, de földrajzi elhelyezkedése miatt évente csaknem 400 ezer esetben nyújt ellátást.
A hírt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Láng Zsolt helyi képviselő közösen jelentette be.