nlc.hu
Életmód
Gryllus Dorka: Szükségem van a pozitív energiákra

Gryllus Dorka: Szükségem van a pozitív energiákra

Gryllus Dorka időnként ugyan felbukkan itthon, mégis keveset hallani róla mostanában. Miközben filmez, és énekel egy zenekarban Németországban, figyel arra is, hogy jó cselekedetek által nyerjen pozitív kisugárzást. Azt mondja, ha kívánhatna valamit, azt szeretné, hogy maradjon minden úgy, ahogyan most van.

– Néhány éve szinte észrevétlenül szivárogtál el Berlinbe. Tudatos döntés volt, hogy külföldön próbálsz szerencsét?

– Nem egyik napról a másikra érett meg ez az elhatározás bennem, hanem szépen lassan alakult ki. Egyszer Hamburgban forgattam, ott szólt a rendező, hogy ha megtanulnám a nyelvet, több filmbéli szerepet is kaphatnék. Először csak kimentem egy hónapra nyelvet tanulni. Aztán egyre sűrűbben tértem vissza, és azt vettem észre, hogy lassacskán kialakult az ottani életem.

– Olvastam, hogy egy szál kofferrel keresgéltél szállást Berlinben. Nem volt az elszántságod mögött egy kis menekülés is?

– Menekülésről szó sem volt, bár tény, hogy akkoriban sok minden összejött, nemcsak a munka, hanem a magánélet területén is. Mára megtanultam, hogy a fájdalmas, veszteséggel teli időszakok hozzásegítenek ahhoz, hogy kiteljesedhessek, és egy életszakasz lezárulása egyben egy új kezdetét is jelenti. De akkor csak úgy vitt a lendület, sokat nem gondolkodtam. Az is lehet, hogy lesz még olyan időszak az életemben, hogy egy szál bőrönddel a kezemben caplatok majd.

– A nyelvvel adódtak problémáid?

– Eddig sikerült helytállnom. Persze jobban örülnék, ha mindezt magyarul tehetném, vagy ha olyan nyelv lenne az anyanyelvem, amit mindenki beszél. De igyekszem alkalmazkodni a helyzethez.

– Volt olyan filmed, amiben meg kellett mutatnod a testedet. Ez sosem zavart?

– Dehogynem, de ha ez a feladat, ha része a szerepnek, és valami olyat tudunk kifejezni a testiséggel, amit mással nem, akkor meg kell csinálni.

– Mit csinálsz, ha jól akarod érezni magad a bőrödben?

– Ha lehetőségem van rá, minél többet alszom. Sok folyadékot iszom, próbálok egészséges ételeket enni, és amikor csak tehetem, bioélelmiszert vásárolok. Gyerekkoromban édesanyám szerettette meg velem a jógát, amit az utóbbi időben előszeretettel űzök. Ha Pesten vagyok, a személyi tréneremmel, Langó Anikóval edzek, és kint is rendszeres végzem az általa előírt gyakorlatokat. Berlinben vettem egy biciklit, a városban mindenhová azzal járok. Pedig eleinte féltem, hogy nekimegyek valaminek, mert tényleg nagyon idétlen vagyok. A barátnőm állandóan cikiz is ezért, hogy úgy tekerek, mint egy nagymami.

Az interjú folytatását a Wellness márciusi számában találod. A magazint most háromféle színű toppal is megvásárolhatod! Keresd az újságárusoknál!

Gryllus Dorka.lap.hu »
Film.lap.hu »
Színésznő.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top