nlc.hu
Ezo
A böjt spiritualitása

A böjt spiritualitása

A böjt hagyományosan hamvazószerdán kezdődik, ekkor ér véget a vízkeresztkor induló farsangi időszak.

A farsang „farkán”, végén még nagy dáridóval, álarcosan, vidámsággal űzik el a téli sötétséget, régen ilyenkor kiszehajtással vitték ki az „elöregedő” telet jelképező bábut a faluból, s zöld ágakkal vagy rügyezésre szánt ágacskákkal tértek vissza a faluba, azaz hozták be a tavaszt. A tavasz persze tisztulással kezdődött, hagyományosan ez volt a böjti időszak kezdete, magát a márciust is böjtmás havának nevezték.

Mindenhol böjtölnek

A böjtöt időtlen idők óta ismerik a világ szinte valamennyi kultúrájában. No nem a kényszerű éhezésre gondolunk itt, hanem arra, amikor tudatosan tartózkodunk az ételtől-italtól, és esetenként még más testi örömöktől is. Szabott ideje van ennek a muszlimok számára is (ramadán), de a taoista életgyakorlatnak is része volt az időnkénti böjt. Mi szükség az aszkézisre? – kérdezhetik persze sokan, de válasz egyszerű, illetve több magyarázata is lehet annak, ha valaki időlegesen böjtöt fogad.

• Az egyik magyarázat a hagyomány erejében rejlik. A keresztény hagyományban rendszerint imádság kíséri a böjtöt, és bűnbánatot, vezeklést, illetve előkészületet, várakozást jelent. A negyvennapos böjt a 7. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. Jézus negyvennapos böjtjére utal, amit akkor végzett, mielőtt megkezdte volna küldetését.
Másrészt a húsvétvasárnapig, Jézus feltámadásának ünnepéig tartó böjt a néphagyományban a ma már szinte teljesen elfeledett karácsony előtti böjthöz hasonlóan az ünnepvárás testi-lelki tisztálkodásának része. Fontos, hogy ezt az időszakot mindenki a lelke munkálására használja.

• A másik, feltehetően ősibb magyarázat (az előbbi, vallással összefüggő is feltehetően ebből ered, illetve ettől elválaszthatatlan) az egészséggel függ össze. A negyvennapos nagyböjt a tavasz kezdetén a mérgek eltávolítását eredményezi, megújulást, felfrissülést idéz elő testi, lelki, szellemi szinten egyaránt. A télen felhalmozott salakanyagoktól a szervezetünk is a természet újjászületésével párhuzamosan tud a legkönnyebben megszabadulni. Nem véletlen, hogy a világ ősi kultúrái is tavaszra időzítették a hosszabb böjti időszakokat.

Gondoljuk csak végig, hogy mennyiféle méreg lehet a szervezetünkben! Bizonyos anyagok rövid ideig terhelik testünket, ezeket a szervezet hamar kiválasztja. Vannak viszont olyan mérgek, orvosságmaradványok, tartósítószerek, amelyek a szerveinkben, a szövetekben és a sejtekben elraktározódhatnak. Nem véletlen, hogy a böjtöt tartják a legrégebbi és leginkább elterjedt, egyúttal legszelídebb gyógymódnak.

Hogyan kell jól böjtölni?

Ha mindezt belátjuk és elfogadjuk, még mindig kérdés: hogyan lehet egészségesen böjtölni?
A böjtnek nem feltétlenül kell negyvennaposnak lennie. Valóban nem jó, ha fölösleges sanyargatássá válik a böjt. Az a jó, ha igazi tisztulásként éljük meg, és megkönnyebbülést, sőt tisztánlátást eredményez minden szinten. Év közben jó hetente egy napot koplalni, jó, ha időnként kihagyunk főétkezéseket, például naponta csak egyszer eszünk, vagy ha nyáron egy hétig csak gyümölcsöt eszünk. A másik véglet a hosszas léböjtkúra. Munka mellett e téren is a középutas megoldás a célravezető, legalábbis a böjt típusait tekintve mértéktartó. Ez azt jelenti, hogy tartózkodunk a zsíros és a húsos ételektől, ha nem vagyunk éhesek, kihagyhatjuk a reggelit, de főként a vacsorát, s ha nem, akkor is csak annyit eszünk, amennyi az éhségünk elmulasztását célozza.

Persze nemcsak az étel mennyisége a döntő, hanem az is, hogy mit eszünk. Érdemes csökkenteni böjt idején a tej, a tejből készült és a tojásos ételek fogyasztását, teljesen érdemes kihagyni étkezésünkből a cukrot és általában az édességeket, s persze leállni az alkohol és – ha lehetséges – a kávé, a fekete tea fogyasztásával. Naponta egy teáskanálnyi méz még a böjt idején is megengedett, de az első napokat mindenképpen megkönnyíti. Előnyben lehet részesíteni a könnyed zöldségleveseket, kásákat.

Annak érdekében, hogy a böjt valóban az egészségünket szolgálja, kipróbált módszerek léteznek.

                                      • A negyvennapos böjt egyik lehetséges menete •

 

1–10. nap: Elhagyjuk a húst, halat, cukrot, finomított élelmiszereket, fehér kenyeret, alkoholt, cigarettát, kávét. (Ez a könnyített változat, mert indulhat azzal is a böjt, hogy a fentiek elhagyása, ha lehet, rögtön a böjt első napján történjen. Ebben az esetben ugyanaz érvényes erre az időszakra, mint a második tíz napra.)

11–20. nap: Gabona (árpa, rizs, köles, búza, hajdina, zabpehely, sárgaborsó stb.) zöldséggel, zöldségleves (ízlés szerint fűszerezve például bazsalikommal, majoránnával, oregánóval, de minimális sóhasználattal), magok, mazsola.

21. nap: Zöldségleves pürésítve, este két alma.

22–26. nap: Léböjt – tíz darab sárgarépából, fél zellerből, két almából, kis céklából, esetleg csipet gyömbérből préselt (lecentrifugázott) lé, amelyet kétszeresére hígítunk, de lehet akár háromszorosára is. Egész nap ezt isszuk. A léböjt alatt fogyaszthatunk naponta egyszer zöldséglevest is.

27. nap: Egy érett alma, amelyet az érzékeny gyomrúak meg is párolhatnak. Ha nem alma, akkor körte. Sok gyógynövénytea, amelyet mézzel nyugodtan ízesíthetünk. Víz, gyümölcs és zöldséglé kedvünk szerint. Egy pici tál péppé főzött rizskása mézzel szintén belefér a böjtbe.

28. nap: Reggeli: rizskása párolt zöldséggel, ebéd: rizskása párolt almával, vacsora: zöldségleves.

29–30. nap: Gabona zöldséggel, zöldségleves, friss gyümölcs, magok, mazsola.

30–40. nap: Zöldség, gabonák, saláták, gyümölcsök, burgonya, zöldséglevek, gyümölcslevek, magok. Sajt, tojás, túró. Visszatérhetünk a fűszeresebb és ízletesen megsózott ételekhez. Ehetünk teljes kiőrlésű kenyeret, de csak módjával.

Fontos, hogy két-három liter folyadékot fogyasszunk naponta. A legjobb, ha sok gyümölcslevet iszunk, de mindenekelőtt gyógyteákat. Főleg az utóbbiak (zsálya-, kakukkfű-, a böjt vége felé csalántea) ajánlottak tavasszal, mert a méregtelenítés mellett segítik azt is, hogy kellő mennyiségű meleg jusson szervezetünkbe.
Este hattól (naplementétől) másnap tíz óráig csak folyadékot igyunk, ne együnk, mert ekkor méregtelenít a szervezet. Sokat pihenjünk, sétáljunk, mozogjunk. Aludjunk (kezdetben résnyire) nyitott ablaknál.
Hasznos, ha heti két alkalommal hideg vízzel kombinálva szaunázunk, otthon pedig váltott zuhannyal és reggelente száraz, a szív irányába végzett testledörzsöléssel is hatékonyabbá tehetjük a böjtünket.

A lelkünk is tisztul

Nagyböjtben hagyományosan nem illendő esküvőt, bált, hangos mulatságot rendezni, a farsang után általában csöndesebb az élet. Böjt idején a haragosok igyekeztek kibékülni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy teljesen megvonjuk magunktól az örömöket, sőt éppen hogy jó, ha minél több olyan – leginkább művészi – élményt szerzünk magunknak a böjt idején, például koncerttel, színházzal, kiállításokkal, amelyek segítik a belső átgondolást, gondolataink, érzéseink tisztulását.
Hasznos a masszázs is, továbbá a relaxálás, a meditáció – ne feledkezzünk el ugyanis arról, hogy teremtsünk olyan alkalmakat magunk számára, amikor egyedül vagyunk, és befelé figyelünk.
Jó alkalom ez az időszak a számvetésre, mintegy erőgyűjtésre, hogy a tavaszi zsendüléssel párhuzamosan mi is aktívan léphessünk ki a világba, készen terveink megvalósítására.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume
Decrease Volume
Seek Forward
Seek Backward
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top