nlc.hu
Baba & Szülők

A mai napig készítünk közös családi fotókat az exemmel a gyerekek miatt

Monica Bielanko háromgyermekes édesanya, a férjével három éve váltak el. Ám a válás ellenére az anya továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy exférje jelen legyen a közös családi fotókon, az indokaival pedig mélységesen egyetértünk.

nlc - Baba & Szülők

„Nincsenek olyan családi fotóim, amin a három bátyámmal és a szüleimmel lennék együtt. A szüleim elváltak, amikor én 5, az öcsém pedig alig 1 éves volt. Nem készültek közös képek, egyrészt mert még nem voltak okostelefonok, másrészt mert apám több állammal arrébb költözött. Ezért döntöttem úgy, hogy a saját gyerekeimnek megadom azt, ami nekem hiányzik: közös családi fotókat a válás után is.

Monica Bielanko a gyerekeivel és exférjével

A különköltözés után nálunk is abbamaradtak a közös fotók, ez a dolgok rendje, tudom én is. Akkor váltunk el, amikor a legkisebb fiunk még baba volt, pont annyi idős, mint az öcsém, amikor a szüleim szétmentek. Még így is, hogy nekünk már itt van a kezünkben az okostelefon, és a közelben lakik az apjuk, a válás miatt mindketten távol akartunk lenni egymástól, az érzelmi viharok közepén a legutolsó volt, amire gondoltunk, hogy közös fotókat készítsünk. Aztán eltelt három év, és egyre fontosabbá váltak a fotók. Szükségem van azokra a képekre a gyerekek miatt, amiken mind együtt vagyunk, az exférjem pedig boldogan együttműködik velem ebben.

Csak azért, mert nem vagyunk már hagyományos család, nem élünk egy házban, nem jelenti azt, hogy a gyerekeinknek úgy kellene felnőniük, hogy a két szülőjük sosincs rajta egy közös fotón velük. Ennek érdekében félre tudjuk tenni a köztünk lévő nézeteltéréseket, a válást pár percre, és mosolygunk azon a pár fotón, bele a kamerába. Azért ilyen fontos, mert a gyerekeink ezekből a képekből rakják majd össze felnőttkorukban a gyerekkoruk puzzle-darabkáit, hiszen nem emlékeznek minden mozzanatra. Így kapcsolódnak a saját múltjukhoz.

Ugyanígy féltve őrzöm a házasságunk fotóit is, mert ezek nem az enyémek, a gyerekeimhez tartoznak. Ők pedig megérdemlik, hogy megismerjék a saját történetüket, lássák, hogy a két ember, akitől származnak, egykor szerette egymást. Megőriztem mindent: a házassági anyakönyvi kivonatot, esküvői meghívót, szerelmes leveleket, e-maileket. Ha kitöröltem volna mindazt az életünkből, ami az apjukhoz fűzött, akkor a gyerekeim létezését tagadtam volna meg. A házasságunknak vége, de a családunk mindig család marad, csak új formában él tovább, ezért mentek meg régi emlékeket, és ezért készítek újakat az apjukkal.”

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top