Persze ez az átsuhanó gondolat teljesen alaptalan volt, az otthoni hámlasztók esetén semmi drasztikus dologtól nem kell tartani, ellenben egy csomó hasznos tulajdonsága van, ami miatt szerintem mindenkinek érdemes lenne beépítenie egyet az arcápolási menetébe.
Számos bőrprobléma kezelésében tudnak segíteni – és tényleg, tapasztaltam -, enyhítik a pigment foltokat, egyenletesebbé teszik a bőrfelszínt, a pattanásos, mitesszeres bőrön javítanak, de olyat is választhatunk, ami a vízhiányos, vagy az öregedő, fakó arcbőrt teszik élettel telibbé. Nem csodatévő elixírek, de a jó fajták dolgoznak rendesen.
Működésük lényege, hogy elősegítik a bőr felső rétegének megújulását, az elhalt hámsejtek eltávolítását, amitől már alapból is simább lesz az arcunk, hiszen nem csücsül rajta egy csomó felesleges bőrdarabka, ezen felül pedig a savas alkotóelemek számos egyéb módon is javítják bőrünk állagát.
Hámlasztó ABC
A Krémmánia összefoglalója szerint, három típusú kémiai hámlasztóval találkozhatunk:
AHA (Alpha Hydroxy Acid): a kémiai hámlasztó savak legjobban ismert, legelterjedtebb fajtái. Ilyenek a glikolsav, a tejsav vagy a mandulasav. Általánosságban vízben oldódóak, a bőr felszínén hámlasztanak és rögtön szép sima és üde lesz tőlük a bőr. Az AHA-król érdemes tudni, hogy az normális, ha picit bizsergeti, csípi a bőrt, főleg ha kezdők vagyunk a hámlasztásban, vagy erősebb a termék. Kisebb a bizsergés, ha teljesen száraz bőrre kenjük. Ha arcmosás után még nyirkos a bőr, akkor gyorsabban tud beszívódni a vízoldékony AHA, és jobban csíp.
BHA (Beta Hydroxy Acid): ez alatt a szalicil savat szokás érteni, ami azért különleges, mert az AHA-kkal szemben nem vízben oldódik, hanem olajban, így be tud jutni a pórusokba is és ott segít az elhalt hámsejteket hámlasztani, ezzel a pórusokat tisztán tartani. A mitesszeres, zsírosabb, tág pórusú, pattanásos bőrre az egyik legjobbnak tartott hatóanyag. A hámlasztáson túlmenően szuper tulajdonsága, hogy jelentős a gyulladáscsökkentő hatása. Egy savasabb pH értékű 2%-os termék zsíros bőrűeknek mindennapos használatra javasolt, míg a “normálabb” bőrűeknek valószínűleg kétnaponta is elegendő lesz. Ha érzékenyebb a bőrünk, gyengédebb változatot keressünk, a 0,5-1%-os tartományú is elegendő lehet.
PHA (Poly Hydroxy Acid): újgenerációs AHA-knak is szokták nevezni, amiknek az AHA-khoz hasonló pozitív tulajdonságaik vannak, de az esetleges irritáló mellékhatás nélkül. A két leggyakoribb változatuk a gluconolactone és a lactobionsav. Mindegyik gyengéden hámlasztja a bőrt, emellett az AHA-knál picit kisebb, de jelentős anti-aging hatásuk van, kiválóan hidratálnak, erősítik a természetes védőréteget és szuper antioxidánsok is. Gyengédségük miatt érzékenyebb bőrtípusokra, pirosodásra hajlamos vagy rozaceás bőrre ideális választások.
Eddigi hámlasztós pályafutásom alatt két márkához volt szerencsém, begyűjtöttem egy pozitív és egy semleges tapasztalatot, így lelkes tesztalanyként kíváncsian vártam, hogyan fog szuperálni harmadikként az új magyar beauty márka, a Geek&Gorgeous Smooth Out terméke.
A Geek & Gorgeous a Hélia-D egy almárkája, amelyet a cég Rácz Judittal, a Krémmánia alapítójával közösen dolgozott ki. Judit eredetileg saját bőrproblémájának kezeléséből kiindulva kezdett utána járni, melyek a valóban jó készítmények, így született meg a magyar beauty wikipédia ötlete is, ami mára a legnagyobb, a témával foglalkozó online adatbázis és közösségi felület lett. Az évek során pedig a hobbi hivatássá nőtte ki magát, a sok sok információgyűjtés és kutatómunka gyümölcse pedig a Geek & Gorgeous márkában csúcsosodott ki.
Három hámlasztójuk van, amik közül én az anti-aging összetevőkkel turbózott, erős hámlasztó hatással bíró Smooth Out változatot próbáltam ki. Erős alatt azt kell érteni, hogy 12%-nyi AHA savat tartalmaz, ami talán durván hangzik, de nem az. Egészen kevés mennyiség kell belőle, próbáltam kimérni, én mennyit tettem az arcomra, kb. fél kiskanálnyi elegendő volt. A pasik tudnának ebben a legjobban segíteni: mintha egy kevés arcszeszt akarnánk paskolni bőrünkre, csak épp a homloktól az állig juttatunk belőle mindenhova – kivéve a szemkörnyékre!
Pici bizsergető érzést tapasztaltam felvitel után, csípőt csak egész minimálisan – az előtte “lekezelt” pattim helyén valóban csípett, na de az végülis egy apró sérülés a bőrön, nincs min csodálkozni. Egy tízes skálán így is csak gyenge 1-es szintű volt. Illatanyag természetesen nincs benne, így a savakra jellemző szagot érezhetünk, de ez el is illan mire végzünk, mi magunk nem leszünk tőle büdik.
A leírás alapján kezdtem használni, esténként, arctisztítás után. Fáradtságtól és egyéb teendőktől függően volt, hogy csak pár percet vártam utána és jött az esti arcápolásom következő rétege (lemosni a G&G hámlasztóját nem kell!), de volt, hogy sikerült negyed órát is elhúzni a dolgot és csak azt követően következett a következő lépés. Általános recept erre nincs, de állítólag van, akinél akkor a leglátványosabb a hatás, ha több időt vár a krémezéssel, ezért gondoltam, biztos ami biztos, én is így teszek.
A hámlasztóra egyébként mehet minden arcápoló: szérumok, hidratálókrémek, amik spéci hatását ezek a készítmények még fokozni is tudják azzal, hogy kvázi “megtisztítják” az utat a hatóanyagok előtt. Először heti egyszer alkalmaztam, majd szépen sűrítettem az alkalmakat, végül arra jutottam, hogy kétnaponta nekem elegendő a használata – és úgyis van, hogy elfelejtem, vagy csak elmarad.
Alkalmazásuk gyakorisága amúgy is nagyon egyén függő, lényeg, hogy ne hámlasszuk túl a bőrünket. Normális esetben nincs pirosodás és semmilyen irritáció vagy ne adj isten látványosan hámló bőr. A Krémmánia összefoglalója szerint erősebb túlhámlasztásnál a bőr csillogóvá válhat, nő az olaj termelése, gyulladt lesz, pattanások jelentkezhetnek. Szintén lehetséges, hogy a bőr viszket, durvává válik, és nem olajosabb lesz, hanem pont hogy szárazabb.
Ha bármi hasonlót tapasztalunk, egyszerűen csökkentsük a gyakoriságot. Ha jól csináljuk, 2-3 alkalom után már egyenletesebb, szebb lesz a bőrünk. Esetemben akkor ugrott látványosan a hatás, amikor már sűrűbben, két-három naponta használtam. Ráncokra lebontva nem tudok százalékos kimutatással szolgálni az anti-aging hatást illetően, de hogy szebb lett a bőröm összképe, az biztos.
Miben látom ezt leginkább? Notórius alapozómániás voltam, aki ahhoz is túl hiú volt, hogy a sarki kisboltig lemenjen “fedetlen arccal”. Mert kellett. Na, ez már nem kell és nem én lazultam bele a kinézetembe. Tényleg szebb a bőröm, a folyamatos használattól pedig úgy látom, hogy a tág pórusaimon is segített, ugyanis e tekintetben is sokat javult a helyzet.
Azt továbbra sem állítom, hogy önmagában csodaszer, ami varázsütésre megold minden bőrproblémát. Azok kezelése több lábon álló mutatvány, érdemes odafigyelni az arclemosó és az arckrém típusára egyaránt, a különböző olyan nyalánkságokról már nem is szólva, mint amit az esszenciák és szérumok jelentenek a bőrnek. Arra azonban le merném tenni a nagy esküt, hogy egy jó minőségű kémiai hámlasztó mindenki arcbőrének használhat, az aktuális kínálatot átnézve pedig a Geek & Gorgeous határozottan az élmezőnybe tartozik. Akinek pedig ez számít: magyar termék.
Mentés