Persze, nem feltétlenül van összefüggés, a 24.hu azt egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy Mikonya György dékán menesztésének van-e köze az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán zajlott etikai vizsgálathoz. A lap ezzel kapcsolatban többször is megkereste a kart és az Eötvös Loránd Tudományegyetem sajtóirodáját, de nem kaptak választ.

Mikonya György, az ELTE Tanító- és Óvóképzõ Karának dékánja az egyetemi gólyatáborokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón 2014. szeptember 4-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Múlt héten pénteken az Index írt arról, hogy a Tumblr közösségi oldalon megjelent egy bejegyzés, amelynek szerzője azt állította: a kar egy oktatója a kollégákat és a hallgatókat szexuálisan zaklatta. Az egyetem sajtóosztálya ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy etikai vizsgálat zajlik munkahelyi hatalommal való visszaélés ügyében az egyetem egyik oktatójával szemben, nem hallgatói bejelentés alapján.