Északi kert
nagylevelű hárs |
A mediterrán tájat lomblevelű örökzöldek és az aromás illatú örökzöld félcserjék tömeges előfordulása jellemzi. A fenyőfák koronája lazán szétálló (atlaszcédrus) vagy ernyőszerűen ellapuló (pínea fenyő, libanoni cédrus). A mediterrán tájakon nem kell tartani a hónyomástól, nálunk ezek a fajok nem bírják ki a telet, ezért helyettesíteni kell őket, pl. az idős korban ugyancsak ellapuló feketefenyővel, vagy más merev, hosszú tűjű fajokkal (sárgafenyő – Pinus ponderosa, Jeffrey fenyő).
oszlopos tölgy |
Jellemző még a határozott függőleges tagolást adó oszlopciprus, amit nálunk a nyugati tuja egyes oszlopos fajtáival helyettesíthetünk (oszlopos tuja, Malonyai tuja). A lombos fák közül jól érvényesülnek az ernyős koronájúak (júdásfa, papíreperfa), valamint a velük szép kontrasztot adó oszlopos fák (oszlopos tölgy, oszlopos gyertyán). Nagyobb kertben szép hátteret adnak a nagy levelű, vagy fénylő lombú fák (platán, császárfa, csertölgy).
madárbirs |
Nyáras-borókás
serevényfűz |
Főleg az alföldi homokbuckákon élő különleges látványt nyújtó növénytársulások. Kialakításához laza szerkezetű talajra és tágas térre van szükség, mivel az egyik karakterfaja a fehér nyár igen nagy termetű. Az alapot a közönséges boróka laza csoportjával képezhetünk, mögéjük kerülhet a fehér nyár, elöl pedig a serevényfűz foltok legyenek.
kikerics |
Cserjeszintben alkalmazhatjuk még a galagonyát, fagyalt, veresgyűrűsomot, a fák között pedig a nyír és a feketenyár is szerepelhet. A borókák és a nyárak elé virágzó homoki évelőket (törpeszegfű) és apróbb termetű hagymásokat is ültethetünk (kikerics, csillagvirág, törpe nárcisz).
Karsztbokorerdő
varjúháj |