A 2004-ben indított Példakép Alapítvány negyedévente díjazza azokat, akiknek a tevékenysége példaként állítható a magyar társadalom elé. A „hétköznapi hősök” csak annyiban különböznek az átlagembertől, hogy elhivatottságukkal, tenni akarásukkal céljaikat megvalósították. Az elismerés mellett az Alapítvány a példaképek munkáját fejenként 1 millió forinttal is támogatja.
Magyarország új példaképei:
Bukovics Martin diákújságíró, a győri Alternatíva című ingyenes városi lap alapítója.
A 18 éves Bukovics Martin 2007-ben, a Révai Miklós Gimnázium iskolaújságjának alternatívájaként indította el az Alternatívá-t, de a lap hamarosan városi újsággá nőtte ki magát, és a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) az ország második legjobb diáklapjának díjával jutalmazta.
Bukovics maga is több helyen publikál, emellett saját blogot vezet, és a győri kulturális életben is aktívan részt vesz.
Ebben az évben elnyerte a DUE ifjúsági sajtódíját. A Budapesti Corvinus Egyetemre adta be jelentkezését, de a berlini Taz nevű lap is meghívta gyakornoknak.
Takáts Mónika környezetvédő, a Nagy Terv nevű környezetvédő mozgalom és oktatási terv ötletgazdája.
A 20 éves lányt érettségi után biológia szakra vették fel. Ő a kiötlője, alapítója, egyúttal szíve-lelke a Nagy Terv Programnak, amely egy közel hetvenfős, fiatalokból álló aktivista csoport részvételével gyerekeket oktat környezetünk szeretetére, védelmére.
Az önkéntesek csoportos foglalkozások, közös játékok formájában vezetik rá a gyerekeket például az újrahasznosítás, a szelektív hulladékgyűjtés, a vízzel való takarékoskodás fontosságára. A Nagy Terv újrahasznosított anyagokból készült játékai, a “Tudatos vásárlás dominó”, a „Tudatos élet memória játék”, valamint a „Környezetvédelmi activity” 2008-ban elnyerte a Magyar Innovációs Szövetség díját.
Zöldi Zsuzsanna, az ELTE Erasmus-rendszerének főmentora.
A 24 éves egyetemi hallgató évekkel ezelőtt csatlakozott az ELTE Erasmus-irodájához, amely az Európai Unió diákösztöndíj-hálózatának egyik magyarországi központja.
Kezdetben önkéntesként, tavalyi vezetővé választása óta egy jelképes összegért végzi az itt tanuló külföldi diákok mentorálását, itteni életük, ügyes-bajos dolgaik intézését.
Az angolul, németül és spanyolul beszélő Zsuzsanna nyolc egyetemi kar Erasmus-ösztöndíjasaiért felelős, és ő tartja a kapcsolatot a külföldi egyetemekkel is. 2009 őszétől maga is Erasmus-ösztöndíjas lesz, tanulmányait Spanyolországban folytatja.
A Példakép blogon az érdeklődők egész évben olvashatják a díjazottak beszámolóit a http://blog.peldakep.hu címen. A Példakép Alapítványról bővebb információ a www.peldakep.hu honlapon található.
2009 harmadik negyedévében olyan példaképeket díjaz a Pannon Példakép Alapítvány, akik sokat tesznek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokért, a többségi társadalom életébe való beilleszkedésükért.
Társadalmi célú reklám