Tisztelt Ranschburg Jenő!
A kisfiam ötéves lesz szeptemberben. Óvodába tavaly szeptembertől jár. Nagyon eleven gyerek, olyannyira, hogy már az óvónőtől is kérdeztem egyszer: mi a véleménye, mivelhogy annyira eleven – otthon legalábbis –, nem hiperaktív-e? Az óvónő nem mondta erre, hogy igen, sőt egyáltalán nem panaszkodott rá, hogy több baj lenne vele, mint a többi gyerekkel, sőt szülői értekezleteken sem mondtak rá semmi rosszat. (Lehet, hogy itthon tombolja ki magát?) A legfőbb probléma az, hogy általában nem fogad szót. Mindig többször el kell mondani valamit, vagy még az sem elég, meg kell fenyíteni, szigorúnak, határozottnak kell lenni, de az sem használ. Inkább sír, de nem fogad szót…
Nagyon fárasztó, hogy soha nem fogad szót. Ritka, ha mégis… Amúgy látjuk, hogy értelmes, ügyes, nagyon aranyos is, de ez a szófogadatlanság nagyon kifáraszt minket, és idegileg megvisel.
Attól tartok, hogy mégis hiperaktív, mert ez egy betegség, úgy hallottam. Ha idegen helyre megyünk, ahol nyugodtan kellene egy helyben ülnie, csendben lennie, akkor egy kicsit megszeppen, és egy darabig csendben és mozdulatlanul elvan, de ha nem idegen helyen vagyunk, akkor már nem lehet vele bírni. Sőt, ha elmegyünk játszótérre, onnan sírva kell elhozni, és cirkusszal. Nem engedelmeskedik. Pedig nem hagyok rá mindent, amit csak lehet, megengedek neki, ha nem árt magának és másnak. Tanácstalan vagyok. A gyerek természetét nem lehet legyőzni? Én hívő ember vagyok, és azt tanultam, hogy neveléssel lehet hatni a rossz természetre is, lehet alakítani, de a saját gyerekemmel szemben tehetetlennek érzem magam, mert nagyon engedetlen természete van…
Mit tehetek még, kérdezem, és hiperaktív-e, milyen tünetei vannak, és mi a véleménye erről a betegségről?
Köszönöm szépen a válaszát előre is!
Némethné Csilla
| Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet! |
Kedves Csilla!
A hiperaktivitás nem egyszerűen szófogadatlanságot jelent, hanem egy veleszületett idegrendszeri sajátosság megnyilvánulása. Az egyik tünete valóban lehet az állandó mozgékonyság – motoros nyugtalanság –, de ennél fontosabb, hogy a hiperaktív gyerek koncentrációs zavarokkal küzd: képtelen fontos dolgokra a megfelelő ideig odafigyelni, figyelme könnyen és gyorsan másfelé terelhető. Ráadásul nagyon impulzív, azaz hirtelen, gondolkodás nélkül cselekszik, és csak a cselekvés után gondolkodik. A hiperaktív gyerekeket – tüneteik jellegétől és fokától függően – pszichoterápiával és gyógyszeresen is kezelik, közülük nagyon sokan értelmesek, sőt tehetségesek is. Jó lenne, ha kisfiát megvizsgálnák valamelyik nevelési tanácsadóban, bár levele alapján én azt valószínűsítem, hogy a gyerek nem hiperaktív. Otthon azt figyelje: tud-e tartósan játszani egy-egy játékszerrel, szereti-e, végighallgatja-e, ha mesél neki, lehet-e – a jó percekben – egy témáról tartósabban beszélgetni vele, képes-e figyelni arra, amit mondanak, magyaráznak neki? Tud-e játszani a többi gyerekkel – például a játszótéren –, képes-e arra, hogy a közös tevékenység legfontosabb szabályait betartsa? Kérem, írjon még nekem a kisfiáról, mert ha kiderül, hogy nem hiperaktív, és a fő probléma „csupán” az anya és a fia közötti kapcsolat kiegyensúlyozatlansága, szívesen megpróbálok segíteni abban, hogy ez a viszony rendeződjék.
