Az „Igazi Vasemberként” is emlegetett Richard Browningnak harmadik nekifutásra sikerült rekordsebességre gyorsulnia az angliai Readingben lévő Lagoona Parkban tartott rekordkísérlet során. Egy szerencsétlen kanyar után a repülő férfi végül a vízben kötött ki, de ez sem tudta beárnyékolni a rekorddöntés miatt érzett örömét – írta a news.sky.com.
A Guinness-rekordok képviselője a helyszínen hitelesítette a keddi rekordot, amelyet azonban csak csütörtökön, a Guinness-rekordok világnapján jelentettek be.
A Vasember-ruha hat darab, kerozin hajtotta mikrogázturbinából áll. Az öltözéket kizárólag a test mozgatásával lehet irányítani, ezért Browningnak komoly izomerősítést kellett végeznie a rekordkísérlet előtt, hogy képes legyen egyensúlyozni a levegőben.
„Minden alkalom különleges, amikor az ember beöltözik, hiszen ilyenkor nagyjából 45 kilogrammot veszel magadra, szóval érzed, hogy most valami nagy dolog fog következni” – mondta Browning, a Gravity Industries nevű brit technológiai vállalat alapítója és első számú tesztpilótája.