Petevezeték-nyitány
A kövér nő a műtőfolyosón társalogni akart. A bokája körül visszerek voltak, a haját hátul elfeküdte, kezében gombóccá keményedett papír zsebkendőt gyűrögetett.
Neki már nem ez az első kísérlete, a bal petevezetéke átjárhatatlan, a jobbat a múltkor kifújták, megint tele van reménnyel. Tizenkét éve próbálkoznak, hogy így-úgy összehozzanak egy gyereket. Azt mondja, még fiatal vagyok, ráérek. Ő csak tudja. Ez itt nem egy szüreti vigadalom, de elmegy. Megélt már rosszabbat is, amikor az apját az anyja hazacibálta a kocsmából. A fejszét kereste, azzal fenyegetőzött mindig, úgy kellett dugdosni előle, de kidobni mégsem lehetett, a fát csak fel kell hasogatni, nem szaladgálhattak újért a boltba. Ha eldugták a fejszét, beérte a seprűvel, aminek gyerekkorában sokkal vastagabb nyele volt, mint manapság, de ha azt se találta, maradt az öve, ha idejében ki nem húzták, végül az a rohadt vörös göcsörtös keze, mint egy lapát, akkora, hogy az Úristen szárította volna le, de nem szárította, most is ott támasztja a pultot az az állat, ha le nem bukott róla, nohát ő más gyerekkort akar a saját gyerekének.
A neonok kellemetlen fényében két szürkére sikált, valaha fehér műanyag széken ülünk egy mellékfolyosón. Nem látunk kifelé, de a nyikorgó kerekek hangjából azonosítom a távolodó betegágyat, aztán ajtó csapódik, hogy teherrel érkezik vissza. Fémtálakban műszerek csörömpölnek, beborít a fertőtlenítőszag, a nő pedig csak mondja, mondja, hogy mi mindenen ment keresztül, hogy hány hormonkezelést kapott, hogy először még ő is olyan egyszálbélű volt, mint én, de ez a sok hormon megbosszulja magát, jobb, ha már most belenyugszom. És nagyobb rossz is érhetne, mint hogy szétfolyik a testem, mert a gyerekcsinálás szorosra csomózza a házasságokat, kérdezzek meg akárkit, nincs erő, amely elszakítson az uramtól, majd meglátom. Merthogy az a férfi, amelyik nem menekült hanyatt-homlok rögtön az elején, az marad, aztán már úgysem a darázsderekat keresi a feleségében. Nem érdemes búnak ereszteni a fejem, nagyobb tragédia is van az életben, mint egy 46-os ruha. Kit érdekel, őt ugyan nem. Az a baj, hogy ki kellett hagynia fél évet. És az nagyon sok az ő korában! Már csak pár hónapja van, aztán a tb már nem fizeti a mesterséges megtermékenyítést. Meg nem is lesz mit, csökken a hormonszintje. Versenyfutás ez az idővel, de nem hívták be hamarább, ki kellett operálni a cisztáit, amik a sok gyógyszertől nőttek, ez is a kezelés mellékhatása, ja, nekem még nem mondták? A hormon majd azért kell, persze csak ha jó lesz a vizsgálati eredmény, hogy a szervezet egyszerre több petesejtet termeljen, ez növeli a teherbe esés esélyét. Csakhogy ezzel nemcsak a petesejtek, a ciszták is nőnek. Nem kell csodálkozni, majd megtudom, ha odáig jutok.
Pedig azon a kora tavaszi délutánon még azt sem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer itt ülök egy műtőfolyosón, és arra várok, hogy alulról egy piros folyadékot pumpáljanak belém, és megnézzék, átjárhatók-e a petevezetékeim, vagy van bennük valami dugulás, mint a slaugban, amikor nyitva a csap, a gumicső végén mégsem buggyan ki a locsolóvíz.
| Cikkünk részletet közölt Lugosi Viktória Dafke című könyvéből.
Egy ember, aki nincs. És két másik, aki érte küzd. Egy regény a reményről, az elvérzésről, a beletörődésről és a föl nem adásról.  A könyv ára: 2999 Ft |
Duna-part
A nőgyógyásztól kifelé menet hallgattunk. Azt a csöndet nem lehet elfelejteni. Szánalmasak vagyunk – csak erre tudtam gondolni. Mostantól nincs miről beszélni. Ki nem szarja le azt, ami sikerült? Szart se ér, hogy kifogtam egy fantasztikus pasit. Majd jól megöregedünk együtt, takargatjuk egymás térdét a kandalló előtt. Ha addig kihúzzuk. Mire jó az egész? Semmire. Persze gondolhattam volna, nincsenek csodák. Eddig tartott, kész. Utálom magam, mit utálom? Gyűlölöm! Leginkább a testemtől undorodom, ilyen lehet a skizofrénia, amikor a test különválik a lélektől. Kívül vagyok önmagamon. Még ezt a Batthyány téri fotót is kívülről látom – pedig rajta vagyok én is –, a kőkorlátot, a széles folyót, a szürkületben már kivilágított Parlament turistaámító látványát, Balázst. Nem hibáztathatok senkit, minden klappolna, ha az én alakom nem piszkítaná be ezt a jól komponált, tűéles, kora tavaszi képet.
Visszatuszkoltam a torkomból feltörő savanyú ízt, az Angelikában lenyomott gesztenyepüré maradékát, Balázs imádja. De nekem már akkor is golflabda méretűvé dagasztotta a nyelőcsövem alján tárolt édes masszát az idegesség. Tulajdonképpen tudtam, pontosan tudtam, csak elhessentettem a megérzést.
Gyűlöltem magamat, Balázst, a helyzetet, a Batthyány teret, azt a pimasz kölyköt, aki szembebiciklizett velem, és nevetett. Mi a francnak örül? Csócsáltam a ritkán rám támadó érzést, süllyedtem benne, eltöltött, nem jutott hely a kérdéseknek. Szavak, azok kellenének. De csak egy jutott az eszembe. Zöld. Ez volt az egyetlen gondolatom, zöld. Mint a mama kosztümje, amikor a Balatonon először vitt igazi étterembe vacsorázni. Lekváros palacsintát kaptam, és nézhettem, ahogy a nyaraló párok az asztalok előtt táncolnak. Káprázatos volt, az elegáns étterem maga volt a csodálatos jövő, ami majd rám is vár, zenével tánccal, klassz fiúkkal… hát nem csodálatos? Mint a mama a zöld kosztümben.
– Zöld – mondtam ki hangosan.
– Mi zöld? – kérdezte Balázs.
– Semmi.
– De miért mondtad?
– Nem tudom.
Balázs magához akart szorítani, de ellöktem.
– Hagyj!
A Duna-parton baktattunk, az aszfalt hólyagos kitüremkedéseit néztem, vajon mitől lesz egy ilyen kemény anyag olyanná, mint egy beteg sejt? Palika jutott eszembe.
– Talán a sors egy hülye és beteg gyereket szánt nekünk, aztán mégis megkönyörült rajtunk, és nem jutott eszébe más, csak hogy ne legyen gyerekünk. Soha. Talán jobb is. Egy szerencsétlennél…
Balázs megállt, szembefordult velem, megszorította a vállam, rázott, mindenki minket nézett a Duna-parton.
– Te teljesen hülye vagy! Milyen beteg gyerekről magyarázol, meg milyen sorsról?
Kezdtem volna elmagyarázni neki? Most? Ítélethirdetés után? Egy szót sem értett volna az egészből. Én voltam abban a Murányi utcai lakásban, én forgattam ott, én láttam azt a kisfiút, a szánalom és a rettegés az én gyomromat centrifugázta. Energiatakarékos rövid program volt erősen szennyezett holmikhoz.
