1. A legjobb romantikus vígjátékok között a helye
Valószínűleg egyetlen rendezőtanonc sem arról álmodik, hogy horrort vagy romantikus vígjátékot forgat majd, és ezzel írja be magát a filmtörténet vaskos enciklopédiájába, csupáncsak ugródeszkának tekintik ezeket az „alkotásokat”, a nagy filmes karrier előszobájának, ami hozza a nézőszámot meg a „millió dollárokat”, és utána majd lehet rendes filmet forgatni. A horrort én sem szeretem, és némileg csömöröm van az egy kaptafára készült romantikus filmektől, de egy olyan szellemes és kellemes film, mint a Szerelem olasz módra, azonnal felírja magát a kedvenc filmjeim közé.
Persze nem arról van szó, hogy Jason Todd Ipson forgatókönyvíró és rendező feltalálta a spanyolviaszt, és újrateremtette a romantikus film műfaját. Egyszerűen csak csinált egy szórakoztató filmet a szerelemről, és arról, hogy más-más nemzetek szülöttei mennyire más temperamentummal és elképzelésekkel állnak a témához. Igen, hasonlít a Bazi nagy görög lagzihoz, de nincs kínos utóérzés… És persze titkon vagy nyíltan, de mindenki szeretne egy kicsit olasz lenni. Mert az olaszok szenvedélyesek, elragadóak, és ismerik a szerelem csínját-bínját. Vagy legalábbis ezt állítják magukról.
2. Agyament forgatókönyv hihetetlen fordulatokkal
Amikor a sokat látott mozirajongó azt hiszi, hogy már minden jó filmötletet leforgattak, ugyanúgy, ahogy már minden jó történetet elmeséltek és leírtak, akkor Jason Todd Ipson előáll egy olyan fazonnal, aki nyolc éve reménytelenül szerelmes exbarátnőjébe, és a leánykéréstől sem retten vissza, ha a nő visszahódításáról van szó. Jake Bianski (Jay Jablonski) ugyanis hisz a lelki társban, és hittel állítja, hogy – a lány házassága és három gyereke ellenére – kapcsolatukban most csupáncsak némi szünet van.
Az észak-bostoni olasz közösség falnak megy Jake-től. Nemcsak a „lelki társ” szöveget tartják maszlagnak, hanem az éves, rendszeres évfordulós lánykéréseket is. Jake azonban egy agyalágyult mosolyával és kitartásával ostromolja élete szerelmét. Nem számít spoilerezésnek, ha elmondom, hogy ez a kuszaság még semmi, mert Jake életébe – olasz barátainak köszönhetően – újabb nő érkezik…
3. A színészek rosszak, de szerethetőek
A film gyengesége, hogy a színészek inkább tűnnek egy amatőr színjátszó kör tagjainak, mint hollywoodi profiknak, ugyanakkor igen üdítő az elkoptatott nagy sztárok hiánya. A filmre amúgy sem jellemző a nagy csillogás, minden olyan, mintha a szomszédban történne, a fiúval, akit rendszeresen látunk a buszmegállóban, és a lánnyal, aki mindennap hétkor a házunk előtt siet el dolgozni. És szinte minden szereplőhöz találunk hasonlót a környezetünkben, azzal a különbséggel, hogy a mi ismerőseink nem olaszok.
4. Tökéletes vígjáték nagy poénokkal
Éppen elég nevetésre ad okot, hogy Jake olasznak tetteti magát egy olasz közösségben, és szerelmi civódásai is mulatságosak, de a film adu ászai Gianluca (John Enos III) és Steve (John Kapelos), a halbolt alkalmazottja, és persze a Papa (Richard Libertini). A három öreg róka nemcsak kerítőként funkcionál, és szerelmi tanáccsal látja el az ifjú Jake-et, hanem saját szebb jövőjüket is tervezgetik, Steve a pszichológiára esküszik, és Freudot bármilyen körülmények között citál, sőt attól sem retten vissza, hogy gumicsizmában, véres kötényben tartson terápiát. A botcsinálta pszichológus mellett Gianluca az angol irodalom iránt érdeklődik, igen komolyan, és ha ez még nem lenne számtalan lehetetlen helyzet kiindulópontja, akkor a Papa áll elő képtelenebbnél képtelenebb családi sztorikkal. Szerencsére a film nem szájbarágós poénokkal operál, hanem mindent a néző elé tesz, mind verbálisan, mind vizuálisan, és a többit a nézőre hagyja. Fogyassza ki-ki kedve szerint.
Eredeti címe: Everybody Wants to Be Italian
Rendezte: Jason Todd Ipson
Szereplők:
• Jay Jablonski
• Cerina Vincent
• Marisa Petroro
• John Kapelos
• John Enos III
Forgalmazza: Fórum Hungary
