Aztán, mert én is kitartó vagyok, mégiscsak jött egy idős pedagógus. Nem is tudom, hogy Balázs rettegett-e tőle (elég szigorú volt), vagy csak utálta. Mindenesetre olyasmi is történt, ami azelőtt soha: a gyerek elcsavargott, nem jött haza (és ez többször is előfordult!), mikor tudta, hogy jön a tanárnő. A bátyám az ismeretségi köréből egy fiatal főiskolást küldött, ez szerencsésebb választásnak bizonyult. Ferit Balázs kifejezetten szereti, de itt meg az a baj, hogy túl jól szórakoznak, mindenféléről beszélgetnek, nemcsak a matematikával és a fizikával foglalkoznak, hanem esetleg történelemmel és nyelvtannal is (Balázs kérésére). A férjemet rendkívül idegesíti ez a “szétszórtság”, mint ő mondja: ez az “időhúzás”. Azt mondja: neki se volt házitanítója, mégis elvégezte az egyetemet. És: ha már házitanító, akkor tanítson a pénzemért! Én meg azt mondom: akkor még kicsit könnyebb volt az iskola, és nem volt ilyen unalmas, és hogy az eredményt nézzük (Balázs lassan, de javul), és ne az ajtón át hallgatózzunk, fürkészve és idegeskedve az órák alatt. Kinek van igaza?