nlc.hu
Gasztro
Rizottó erdei gombával

Rizottó erdei gombával

Egy japán legenda szerint Amaterasu napistenasszony unokáját bízta meg azzal, hogy a mennyei mezőkön rizst vessen. Adódott azonban egy kis probléma, és az isteni eledelből néhány szem leperdült a Földre – így ismerték meg a halandók a rizst, ami azóta is az emberiség egyik legfőbb tápanyagforrása. Mivel hazánkban sokan csak köretként fogyasztják, adunk új tippeket, illetve olyan ételeket ajánlunk, aminek a főszerepelői a különböző, már itthon is kapható rizsfajták.


Hozzávalók:

  • 1 adag alaprizottó
  • 30 dkg erdei gomba (mirelit gombakeverék is jó)
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • kis csokor petrezselyemzöld, apróra vágva
  • só, bors
  • 3 evőkanál olívaolaj
Rizottó erdei gombával

Elkészítés:

Az olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a megmosott gombákat, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és megszórjuk a petrezselyemzölddel.

Amikor a gomba megpuhult, hozzákeverjük a rizottóhoz.

Tálaláskor parmezánt is szórhatunk a tetejére.

Tipp: Még finomabb, ha vargányával készítjük el, szezonban frissből, azon kívül pedig szárítottból.

 

Egészben sült vörösboros camembert A legfrissebb szám tartalmából:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Sörrel turbózott húskülönlegességek
• Lajos Mari almás édességei
• Grillezzünk a szobában

 Fizess elő A Nők Lapja Konyhára!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top