Köztudott, hogy a gépjárművek feltörésének, ellopásának megakadályozására tökéletes módszer nincs, azonban mint mindent, ezt is lehet védeni, azaz nagyban meg lehet előzni.
Először a mechanikai védelem feltételeit kell megteremtenünk – melynek feladata, hogy a bűncselekmény elkövetési idejét megnövelje -, ugyanis az elektronikai riasztórendszerek nem képesek meggátolni a feltörést.
Korszerű mechanikai eszközök közé tartoznak a különféle kormány-, pedál- és sebességváltózárak, valamint az üvegvédő fóliák, melyek alkalmazásával nagyobb biztonságot érhetünk el.
A kiépített mechanikai biztonság megteremtése után szükséges a gépkocsik elektronikai védelmi rendszerét is kialakítani. Legnehezebben az elektronikus indításgátlóval felszerelt autók lophatók el.
A legmodernebb technikai eszköz napjainkban a beépített műholdas nyomkövető, amelynek segítségével be lehet tájolni az autók pontos helyét.
A lopási szándék megelőzésére szolgál még a gépkocsi üvegfelületeibe belegravírozott rendszám és alvázszám is, valamint az ún. UV-jelölés, amikor is speciális, csak UV-fényben látható festékkel viszik fel az autó különböző helyeire, még a kárpitra is az azonosítókat.
Ezzel azt érhetjük el, hogy a tolvaj ne a mi autónkkal próbálkozzon, hanem keressen egy másik, hasonlót, hiszen túl sok munka lenne az autót “tisztává tenni” és bontás esetén is sok alkatrész menne veszendőbe.
Magyarországon eltulajdonítási célzattal legkedveltebb gépkocsitípusok: egyrészről a nagy értékű autók, főként a BMW, a Mercedes, az Audi, a Volkswagen és a Toyota típusúak, alkatrészként való értékesítési céllal viszont inkább régi típusú kis- és középkategóriás gépjárművek, a Ladák és Skodák kedveltek.