Kezdjük a sort Kustánczi Lia modellel, aki énekesnői pályára akar törni. Amíg viszont a popiparban nem megy a szekér, addig Lia szívesen visszanyúl a modellkedéshez. Az aktfotózás azonban már nem fér bele az életébe. Lia új naptárának fekete-fehér fotóival azt szeretné kifejezni, hogy ő már érett és komoly nő – mondta el a Napi Ász Online-nak.
Hozzá hasonlóan egy másik playmate, Voksán Virág is piacra dobta 2010-es naptárát. A különbség csak annyi, hogy a DJ-vé avanzsált hölgynek nem esik nehezére a vetkőzés. A fekete-arany naptárat Pamela Anderson munkássága ihlette – mesélte a Velvetnek. A képeket állítólag alig retusálták, mert Virág szerint erre nincs szüksége.
Természetesen a három grácia, Dukai Regina, Debreczeni Zita és Zimány Linda sem maradhatott ki a körből. A három modell, akik más-más szakmában is próbára teszik magukat, közös naptárat adtak ki. Állításuk szerint ez volt az első és az utolsó alkalom, mert nem akarnak minden évben naptárral előrukkolni.
Fotók: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence