nlc.hu
Aktuális
A Volkswagen Polo az Év Autója

A Volkswagen Polo az Év Autója

Egy spanyol lap kiszivárogtatta: a Volkswagen Polo nyerte az Év Autója 2010-es díjat. Gajdán Miklós, az egyik hazai zsűritag is megerősítette az információt.

A díj egyik alapítólapja, az Autopista idő előtt elárulta: a Volkswagen Polo nyerte az európai autósszakma legnevesebb elismerését, az Év Autója díjat. A döntőbe jutott hét modell közül a német autó 347 pontot gyűjtött, mögötte mindössze 10 ponttal lemaradva a Toyota iQ végzett a második, míg az Opel Astra a harmadik helyen csak 221 pontot gyűjtött.

A Volkswagen második alkalommal nyerte el az Év Autója díjat, legutóbb 1992-ben a Golf harmadik generációja volt sikeres. 

Az Év Autója díjat 1963-ban indított útjára a holland Auto Visie lap szerkesztője, Fred van Vlugt, felkérve számos más lap újságíróját, hogy értékeljék az autókat. Az első elismerést 1964-ben a Rover 2000-es kapta. 

Mára a díjról 23 országot képviselő, 59 tagú, nemzetközi zsűri szavaz. Az újságíróknak értékelniük kell az egyes járművek környezetvédelmi megoldásait, a biztonságot, a vezethetőséget, a kényelmet, az ár-érték arányt, valamint a választható motorok és karosszériatípusok választékát is. Hazánkat Surányi Péter (Az autó) és Gajdán Miklós (Autó Magazin) képviseli a döntéshozó testületben.

Tudjon meg többet az új Volkswagen Polóról itt és itt.

Korábbi győztesek:
2009 — OPEL INSIGNIA
2008 — FIAT 500
2007 — FORD S-MAX
2006 — RENAULT CLIO
2005 — TOYOTA PRIUS
2004 — FIAT PANDA
2003 — RENAULT MÉGANE
2002 — PEUGEOT 307
2001 — ALFA ROMEO 147
2000 — TOYOTA YARIS
1999 — FORD FOCUS
1998 — ALFA ROMEO 156
1997 — RENAULT MÉGANE SCENIC
1996 — FIAT BRAVO/BRAVA
1995 — FIAT PUNTO

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top