nlc.hu
Aktuális
A tinilányok ilyennek látják a jövőt

A tinilányok ilyennek látják a jövőt

Milyen lehet a jövő Kiája? Tényleg almalével rója majd a kilométereket, valóban átlépi majd a dugóban ácsorgó többi autót, vagy elképzelhető, hogy kétéltű lesz? A gyerekek szerint semmi sem lehetetlen.

A Kia két kategóriában – 11-14 és 15-18 év közötti gyerekeknek – meghirdetett pályázatra 2415 darab autóterv érkezett be. Ezek közül kategóriánként hármat hármat díjazott a zsűri – a rajzokat Kovács Miklós a Kia Motors Európai Tervezői Központjában tanulmányozta az általa felállított szempontok alapján . A legjobbnak ítélt rajzok alkotói értékes ajándékcsomagokkal hagyhatták el a Tropicarium rendezvénytermében tartott díjátadót.

Kia-kölyök?

A helyszín megválasztása – ugyanúgy, mint két esztendővel ezelőtt – nem volt véletlen, ugyanis a “Legyél Te is Kia Kid!” című rajzpályázat idén a környezetvédelemre is hangsúlyt helyezett. Így már az is érthető, miért találunk annyi napelemes, elektromos hajtású járgányt a rajzok között. Az igazán merész gyerekek pedig almalével működő, bogár formájú, hatlábú, vagy éppen medúzaszerű, kétéltű Kiát vizionáltak. Biztos egy keményen átmulatott babazsúr után, alaposan beszörpözve ültek le a rajzasztalhoz.

 

Nézd meg a képeket is! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top