nlc.hu
Aktuális
Megint szikrázik a Csillagszóró!

Megint szikrázik a Csillagszóró!

Nyolc hatóság részvételével Csillagszóró III. néven indult el egy átfogó fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat - jelentette be Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója.

Mint elmondta, a kiemelt és koncentrált ellenőrzési sorozat december 1. és 31. között zajlik le, szükség szerint több hatóság együtt is ellenőrizhet. A főigazgató példaként említette, hogy egyik délelőtt a VPOP és az APEH végzett együttes ellenőrzést a Józsefvárosi piacon. Wittich Tamás elmondta: az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a vállalkozásokat előre tájékoztassák az ellenőrzések céljáról és helyszínéről. Az idei ellenőrzésnél sem a szankció kivetése a cél, viszont szigorú hatósági fellépésre kell számítani az egészséget, a biztonságot veszélyeztető súlyos esetekben, és az ismételt jogsértésnél.

Megint szikrázik a Csillagszóró!

 

A főigazgató hangsúlyozta, hogy az alapvető célkitűzés a fogyasztók és a tisztességes kereskedők védelme. Az eddigi ellenőrzési akciók során még mindig sok szabálytalansággal találkoztak, például gyakran fordult elő, hogy az akciósként hirdetett ár nem egyezett meg a pénztárnál felszámítottal. A hatóságok az ellenőrzéskor kiemelten figyelik a biztonságot, és az akció során a szezonális termékek vizsgálatát helyezik a középpontba.

A fogyasztóvédelmi hatóság laboratóriumában folyó vizsgálatokról szólva Wittich Tamás elmondta, hogy a karácsonyi fényfüzéreknél veszélyes termékeket találtak, és nem csökken a gyermekeket veszélyeztető termékek aránya sem – ezeket a termékeket kivonják a forgalomból. Wittich Tamás közölte, hogy az ellenőrzések során alapvetően a szezonális termékeket árusító helyekre és a nagy forgalmú helyekre kitelepült piacokra koncentrálnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top