nlc.hu
Aktuális
Megint bejött a vasárnap esti romantika

Megint bejött a vasárnap esti romantika

Az 50 első randi szép helyezést hozott a tv2-nek, és utoljára még House is kitett magáért az 50. héten.

A 18-49 év közötti, tévénéző magyar nők közül megint a Csillag születik adását nézték a legtöbben (55%, bődületes arány), de szorosan mögötte, eddigi legjobb helyezésével második Benkő Bélgáz Dániel, akit szintén a hölgyek többsége figyelt, amint egy szürreális, pösze Elvis-imitátor celebrálásában feleségül veszi szerelmét, és útjára indítja az „Edit férjet keres” című műsort. Nem fogok jelentkezni. Csak a bronz jut a Barátok köztnek, 44,4%-nyi néző, szép eredmény, de nagy öröm a kritikusnak a változatosság.

És ha már a változatosságról van szó: kezd a tv2 rákapni arra, hogy nő-, illetve család-kompatibilis filmeket vetítsen vasárnap este nyolckor, és a gyakorlat vissza is igazolja ezt a törekvést. Az 50 első randi lett a negyedik helyezett, még pont 40% fölötti eredménnyel – a vele szemben indított, RTL-es Pókember csak a 11. helyre fért be (régi Pókember-rajongóként csak helyeselni tudom, hogy senki nem dőlt be az ikont meggyalázó főszereplőnek, a szuperhős maszkja mögött szája szélén bávatag nyálcsíkot csorgató Tobey Maguirenek). Csak így tovább, tv2, tessék harcolni!

Szokás szerint az élbolyban, ötödik helyen a Fókusz (424.583 átlagos nézőszám), amit a Vacsoracsata követ. De a fő attrakció természetesen a hattyúdal, az évad utolsóelőtti részével még nagyot fakító House a hetedik helyen: hozott majdnem 360.000 nézőt, 35,6%-os nézettséget. Kár, hogy hónapokat kell várnunk az utolsó részre…

Továbbra is jól teljesít a Vészhelyzet, csak a mamutok tolták le a nyolcadik helyig, 355.770 percenkénti, korcsoportos női nézővel, és a legfrissebb, legjobban megírt Helyszínelők-mutáció is jól teljesít; a CSI: NY a kilencedik, bő 333.000 hölgy érdeklődött a helyszínen talált egyéb anyagmaradványok iránt. A sort a héten a Fókusz Plusz zárta, így lesz 8:2 a végeredmény, nyert az RTL, de látni a tv2 kitörési pontjait is. Van esélye a vasárnapi mozival (erre rá is feküdt), masszív nézői vannak Housenak (őket épp most löki el), és ha a bukóréce saját gyártású műsorait (Áll az alku, Hal a tortán stb.) nem cirkuláltatná fölöslegesen, nem hinné azt, hogy ami régen bukás volt, az ma siker lesz, hanem lecserélné őket House-kaliberű sorozatokra, akkor talán újra valódi verseny lenne.

Hajrá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top