Az jobban zavar egy színészt, ha a kollégája nagyobb figyelemben részesül, mint hogy nem kényeztetik eléggé. A Hova tűntek Morganék? című romantikus vígjátékban a műfaj két igazi nagyágyúja játszik. Hugh Grant és Sarah Jessica Parker a kanadai forgatáson is egyformán szerény volt addig, míg észre nem vették, hogy Bartot agyonkényeztetik.
Igaz, Bart egy négyszáz kilós grizzly, amellyel három közös jelenete is van a filmben a két színésznek.
„Bart addig nem bújt elő a lakókocsijából, amíg nem kapott legalább 12 palack jegesteát, és tetőtől talpig le nem zuhanyozták – panaszkodott Grant az újságírók előtt. – Ha pedig végre nagy nehezen előcammogott, mindenki tapsolt, simogatta, és dicséretekkel halmozták el. Amikor ezt láttuk, elhatároztuk Sarah-val: mi is ragaszkodni fogunk hozzá, hogy legalább ugyanazt az elbánást kapjuk, mint a medve.”
A panasz természetesen nem komoly. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Hugh Grant így fejezte be a partneréről való beszámolót:
„Ha valamit nagyon jól csinált, az idomárja átölelte és megdögönyözte. Ezek után persze kiköveteltem, hogy a rendező engem is dögönyözzön, ha jól játszottam el valamit.”