nlc.hu
Szex
A pasik új álma – Levált bennünket a robotszerető?

A pasik új álma – Levált bennünket a robotszerető?

Életnagyságú robotszeretővel rukkolt ki egy amerikai cég: a műbőrű nő beszélgetni is tud, akár még a fociról is.

Fekete fehérneműben pompázik, mesterséges intelligenciájú és kedves. Egyelőre csak nőnemű változatban kapható, de ötféle személyiségben. Vad Wendy kalandéhes, Fagyos Farrah félénk és visszafogott, Érett Márta anyáskodó és gondviselő, Szeszélyes Susan a legbelevalóbb, a műhárem ötödik prototípusa pedig egy ifjú naiva.

Az ár 1,3-1,8 millió forint között mozog, a nőkhöz laptop is jár – mármint működtetésükhöz és csatlakoztatásukhoz az internetre, hogy fejlődjön szókincsük, tudásuk. A robot kezének megérintésére, megszólal: “Szeretem, ha fogjuk egymás kezét.”
   
Douglas Hines, a New Jerseyben lévő gyártócég mérnöke elmondta, hogy a 167 cm magas műnő interaktív társalgásra is jó, egyszerűre, de a kívánt témakörről, pontosan tudja, mit szeret gazdája: ha a Porschékat, akkor ő is ezt a sportkocsit, ha a focit, akkor a robotpár is rajong a játékért. És még horkol is – igény esetén és persze előre programozottan.  A mesterséges szerető természetesen szexre is alkalmas, ahogy az előző generációs gumimodellek.
   
Egyelőre csak az Egyesült Államokban és Európában kapható, de a gyártók tervezik, hogy az egész világot beterítik vele. Egyúttal férfiváltozattal is elő akarnak állni, amely Rockyra hasonlít – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top