1. Mit csinálok rosszul a fiammal?
Hegedűs Andrea, pedagógus (42 éves)
– Mint minden kamaszt nevelő szülőnek, nekem is fő a fejem eleget a tizenhat éves fiam miatt. Folyton lázad, csak nem tudom, mi ellen. Most éppen színes a haja, és piercinget visel. Pedig olyan helyes kis arca lenne! Az iskolában sem úgy teljesít, ahogy én szeretném, hiányzik belőle az ambíció. Ráadásul gyakran mellébeszél, dacol, provokál. Például a szélsőséges politikai nézeteivel. A hajam az égnek áll tőle. Hiába magyarázom neki: de hiszen nem így neveltelek! Egyébként hét éve egyedül nevelem, az apja nincs folyamatosan jelen az életében. Egyedül vagyok, de kisgyerek kora óta mindent megbeszéltem vele. Még most is beszélgetünk, de időnként összevitatkozunk, ami végül kiabálásba torkollik. Biztos velem van a baj. Szeretném inteni, figyelmeztetni, megérteni, mit, miért tesz, de nem megy. Ilyenkor becsapja a szobája ajtaját, erre én megsértődöm… Aztán persze néhány perc múlva kijön megbékíteni… Nem attól félek, hogy előbb-utóbb belekeveredik valamibe, remélem, a sok szeretet, amit beleplántáltam, megóvja ettől. A jövője miatt aggódom. Vannak olyan haverjai, akik sehogy sem tetszenek nekem. Nincsenek jó hatással rá, a tanulás helyett buliról bulira járnak. Ez lenne a normális? Tanácstalan vagyok. Hogyan tudnám úgy irányítani, hogy észre se vegye?
Szendi Gábor pszichológus válasz: Kezelje egyenrangú félként a fiát!
Kedves asszonyom! Maga abban az illúzióban él, hogy az emberek gyurmafiguraként formálhatók. Valójában maga is csak egy hatás, azon sok hatások egyike, amely formálta és formálja ma is fia személyiségét. Házassága zátonyra futása intő jel lehetne arra, hogy az élet nem egy film, amelyet tetszés szerint alakíthat az író vagy a rendező, hanem olyan történet, amelyben a figurák születésük pillanatától önálló életre kelnek, és onnantól nem lehet őket nekünk tetsző módon zsinóron rángatni őket. Az emberekkel való bánásmódhoz tisztelet és alázat kell. El kell tudnunk fogadni, hogy minden ember megismételhetetlen egyediség, aki öntörvényűen fejlődik. Ha valóban hisz abban, hogy mindent jól csinált fiával kapcsolatban, akkor dőljön hátra, és bízzon benne, hogy az elvetett magból valami olyasmi fog kibontakozni, amit szeretne, csak esetleg más alakban, már formában. Ha makacsul számon kéri a fiától, hogy miért nem úgy él, ahogy Maga szerint élnie kellene, akkor csak külsőségekbe köt bele, és elmegy a lényeg mellett. Egy formálódó személyiségen nem lehet számon kérni már most azt, amivé majd válni fog. A tévutak fontosak a helyes út megtalálásához. Kezdje el egyenrangúként kezelni fiát, ne pedig titkos manipulátorként! Maga is csak egy esendő ember, aki a saját életének sem ura, hogyan tudna biztos kézzel elirányítani egy másikat?
Joshi Bharat sorselemző válasza: Próbálja megőrizni a bensőséges viszonyt!
Természetes, hogy egy kamasz feszegeti a határokat. Keresi a maga útját. Arra pedig csak úgy tud rátalálni, ha a szülői mintának egy időre hátat fordít. Vannak gyerekek, akik ezt befelé, mintegy észrevétlenül, passzívan teszik, és vannak, akik hangosan, kifelé demonstrálják a „másságukat”. Az ön fia, úgy tűnik, ez utóbbiak közé sorolható. Ebben bizonyára szerepet játszik az is, hogy apa nélkül nőtt fel. Hiányzik neki a követhető férfiminta, még mindig nem késő mutatni neki egy ilyet. Ön, az édesanyja nem tehet mást, mint hogy töretlenül szereti a gyermekét. Nem kell persze mindent helybenhagynia, igenis tudathatja a fiával, hogy ön szerint mi a jó, és mi a rossz. De ez már nem az a kor, amikor a gyerek direkt nevelhető. El kell fogadnia, hogy önálló személyiség, és nem a szülei leképezése.
Ne hibáztassa magát, semmit sem csinált rosszul, csupán arról van szó, hogy egy anya nem pótolhatja az apát is. Soha nem lehet olyan erős, mint ha ketten lennének. Most az a feladata, hogy a bensőséges viszonyt megőrizze. Higgye el, nem azért őszintétlen a gyerek, mert rossz géneket örökölt! Azért nem meri elmondani a dolgait, mert azonnal ledorongolják. Igenis jó, ha a nézeteiket időnként ütköztetik. De zabolázza meg az indulatait, és próbálja megérteni a fiát!
2. Van-e jogom ahhoz, hogy feldúljak egy házasságot?
Judit, … ( 37 éves)
– A házasságom előtt volt egy nagy szerelmem. Összeillettünk testileg-lelkileg, de fiatalok és tapasztalatlanok voltunk. Végül én szakítottam vele, mert már mást szerettem, legalábbis azt hittem. De sajnos olyan párt választottam, aki folyton fölém akart kerekedni, játszmázott, meg akart nevelni, eltávolított a szüleimtől… Közben a régi szerelmem is megházasodott, mindenütt gyerekek születtek. A távolból nyomon követtük egymás sorsának alakulását. Én nemrégiben elváltam, és a válásomat megírtam a volt szerelmemnek is, aki felhívott, és elmondta, ő is ugyanezt az utat járta be. A családját évek óta egyedül tartja el, az asszonynak semmi sem elég jó. Találkoztunk, és azonnal belecsúsztunk a szexbe.
Fél éve tart a viszonyunk, a hazudozás mindkettőnket megvisel. A kedvesem tudja, hogy minél előbb tiszta kapcsolatot szeretnék, de nagyon nehezen dönt. Nem akarja elhagyni a gyerekeit. Tudom, hogy számára ez kényelmes helyzet, én viszont nehezen tűröm.
Nem tudom, mit tegyek. Van-e jogom ahhoz, hogy feldúljam a kedvesem életét? Túléli-e, ha lelép otthonról és nem látja a gyerekeit minden nap? Egyáltalán, van-e esély arra, hogy valaha boldogan éljünk egymással?
Szendi Gábor pszichológus válasza: Ne kergessen illúziókat!
A múlt nem tévedések sorozata, amely elvezetett az igazi, már-már elveszített szerelem felismeréséhez. Ez az élet regényesített változata. Aki a múltját megtagadja, a jövőjét sem tudja igazán világosan látni. Az ember nem tévedésből megy hozzá valakihez, él vele sok éven át, és a házasságot sem a férj tette tönkre, hanem ketten csinálták. A jelen értelmezése is alapos tévedés lehet. Szerelme sem véletlen házasodott meg, nem véletlen élt és él még ma is feleségével. Őt is érdekei és megfontolásai mozgatják, amikből csak annyit köt a maga orrára, amennyit jónak lát.
A valóság az, hogy egy nő, ki tudja, miért és hogyan, elvált, és utolsó szalmaszálként megkereste néhai szerelmét, akibe most belevetíti a reményét. Régi szerelme meg éppen megunta már a házasságát, s ki ne tudna ilyenkor minden rosszat elmondani az erre fogékony és hiszékeny szeretőnek, hogy magához kösse, miközben eszébe sincs válni. A jövő megsejtése így már könnyebb. Masszívabb érdekek kötik össze ezt a férfit és azt a feleséget, semmint hogy az igaz szerelem oltárán feláldozzák eddig kiépített kis életüket.
Nem állítom, hogy ez a történet igazi olvasata, de hogy közelebb járhat az igazsághoz, abban biztos vagyok. Az önigazoló értelmezések, az illúziók kergetése csak újabb csalódások melegágya lesz. Magára szeretőként van szükség, és ez valószínűleg addig fog tartani, amíg Maga meg nem unja.
Csernus Imre pszichiáter válasza: Ez a pasi kisfiú!
Kedves asszonyom, ön egy olyan pasiba szerelmes, aki valójában nincsen, olyan tulajdonságokkal ruházza fel, amelyeknek nincs birtokában. Az igazi férfi mer döntést hozni és nem a gyerekeivel takarózik. Ez a férfi azonban azt hiszi, hogy biztonságban van, miközben nincs, és hazugság veszi őt körül. Lefekszik a feleségével, miközben egy másik nő van a fejében. Nem meri vállalni a felesége előtt, hogy vége.
Jó, ha tudja, a tiltott gyümölcsöt a napvilágon ízlelgetni már egészen más, mint titokban. Arról nem is beszélve, ha rossz kapcsolatban élve átugrik valaki egy másik kapcsolatba, akkor ugyanolyat fog ki, mint az előző volt. A cseberből vederbe tipikus esete.
Hogy ez ne következzen be – mert az élet nagyon rövid -, ahhoz az szükséges, hogy ön ki merje mondani, az adott kapcsolata miért romlott el. Hogy ki merje mondani az elkövetett hibákat, tévedéseket, majd okuljon ebből, megnyugodjon, és feltöltődjön pozitív energiákkal. Mert csak akkor lesz képes kialakítani egy új, valódi kapcsolatot. Ellenkező esetben csak a sértett női hiúságát billenti helyre. Így ez időpocsékolás. Ha az illető még ön mellett is döntene, folyton bűntudata lenne, és szerintem még önt is meg fogja csalni. Ez a pasi kisfiú, a valódi mamájával szemben még nem nőtt fel. Apropó, ön már felnőtt az édesapjával szemben? Mer nemet mondani neki? Tudja és érzi, hogy itt az idő a nemet mondásra? Így korrekt ez a kérdés.
A cikk második felét a Nők Lapja január 20-án megjelenő, 3. számában olvashatjátok!
Még több az e heti Nők Lapjából:
