nlc.hu
Aktuális
Veszélyben az iskolabuszon utazók?

Veszélyben az iskolabuszon utazók?

Sérül a gyermekek testi épséghez és élethez való joga a kormány engedménye nyomán. Bár nem teljesítik a törvényi előírásokat, mégis közlekedhetnek megfelelő biztonsági eszközök nélkül a buszok.

Májusban mi is kiakadtunk az iskolabuszok körüli hercehurcán, hogy egyszerű átnevezés és szerződésmódosítások után változatlan feltételekkel közlekedhetnek a gyermekeket szállító autóbuszok, annak ellenére, hogy nem képesek teljesíteni a KRESZ gyermekeket védő biztonságtechnikai előírásait.  

Most az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, – aki egyúttal gyermekjogi biztos – is megszólalt az ügyben. Veszélyeztetve látja az élethez és a testi épséghez való jogot, illetve a gyermekek kiemelt védelemhez való jogát.

A KRESZ 2009. szeptember 1-től elsejétől hatályba lépett előírásai szerint az iskolabuszokon a gyermekeket bekapcsolt biztonsági övvel, 135 cm alatt gyerekülésben kell szállítani, a Volán-társaságok azonban a jogszabály hatálybalépéséig nem tudták vállalni a KRESZ módosításaiban előírt feltételeket.

Ezért a közlekedési tárcával folytatott egyeztetést követően a szerződések módosításával az iskolabusz szolgáltatás megnevezést meghatározott külön célú menetrend szerinti személyszállításra cserélték. A gyermekeket oktatási intézményekbe szállító buszok így már változatlan feltételekkel, azaz az iskolabuszokra előírt biztonsági felszerelések nélkül közlekedhetnek tovább.

A közlekedési tárca sikerként kommunikálta, hogy a KRESZ új rendelkezései nem lehetetlenítik el a gyermekek autóbuszos szállítását és nem zárják el az önkormányzatokat az erre a célra igénybe vehető támogatásoktól. Mert ugye itt is a pénz volt a háttérben, az iskolabusz üzemeltetéséhez normatív támogatás jár, ha nincs busz, nem jött volna pénz sem.   

Szabó Máté ombudsman véleménye szerint azonban nem volna szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy a jogszabályi rendelkezéseket 2007-ben fogadták el, gyakorlati alkalmazásuk előkészítésére két év állt rendelkezésre.

Az állampolgári jogok biztosa szerint az új előírások bevezetésére szabott határidő ésszerűbb megválasztásával, az utasbiztonságot szolgáló technikai módosítások finanszírozásának, illetve megfelelő járművek beszerzésének támogatásával elkerülhető lett volna ez a visszás helyzet. A kormány viszont ehelyett olyan alternatív jogértelmezési lehetőséget kínált fel az érintett közszolgáltatóknak, amelynek alkalmazásával kibújhatnak törvényes kötelezettségük alól.

Az ombudsman észrevételeit megküldte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek. 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top